Kulcsár Krisztiánt választották elnöknek a Magyar Olimpiai Bizottság tisztújító közgyűlésén.

Fotó: mti, illyés tibor
Fotó: MTI, Illyés Tibor

Az első körben a három elnökjelölt közül Kulcsár Krisztiánra 83-an szavaztak, a győzelemhez azonban ekkor 84 voks kellett volna. Borkai Zsolt 54, míg Szabó Bence korábbi MOB-főtitkár 27 szavazatot kapott, így utóbbi kiesett a versenyből.
    
A második körben Kulcsár Krisztán 108, míg Borkai Zsolt – aki 2010-től irányította a szervezetet 51 voksot gyűjtött be, azaz a Nemzetközi Vívószövetség sportigazgatója lett a MOB új elnöke.
    
„Egykori mesterem szavai jutottak az eszembe az elnökségi pályázat kapcsán: Ne próbáld! Tedd vagy ne tedd! De ne próbáld!” – kezdte a választás előtti bemutatkozó beszédét Kulcsár Krisztián, utalva a Csillagok háborújából Yoda szavaira.
    
Hozzátette: meggyőződése, hogy a sport nem sokban különbözik az élet más területeiről:
    
„Keményen kell küzdeni, és akkor sikereket érhetünk el. Nekem volt lehetőségem sporton és azon kívül, a civil szférában is tevékenykedni, sikereket elérni. Ezt a tapasztalatomat szeretném most kamatoztatni elnökként.” 
    
A világbajnok, csapatban olimpiai ezüstérmes párbajtőröző elmondta, programja a partnerségen alapszik. 
    
„Elsősorban a sportolókkal és az edzőikkel való partnerségen. Mindenekelőtt a körülményeiken tudok javítani, és azon, hogy ne forduljon elő olyan, hogy a MOB elnöke nem tud időt szakítani valamelyikükre. Az elnöki poszt nem lehet másodállású funkció, nem lehet elérhetetlen a tagság számára” – fogalmazott, jelezve, partnere kíván lenni az állami sportirányításnak is, változást ígért, napi szinten együttműködést.
    
„Partnerséget ígérek a nemzetközi tagszövetségekkel, mert hiába a kiváló eredmények, a nemzetközi súlyunk ettől messze elmarad. Nyelvtudásomnak, kapcsolatrendszeremnek köszönhetően ebben a munkában személyesen is aktívan veszek részt. Partnerséget óhajtok kialakítani a hazai üzleti élettel. Az állami támogatáson túl piaci alapú szerződésekre is szükség van. Hosszú távon ugyanis csak utóbbira lehet alapozni, hiszen az biztosít független gazdálkodást” – nyilatkozott.
    
Kiemelte, a kommunikáció terén többre van szükség, mint egy jó honlapra és sajtótájékoztatóra. 
    
Úgy vélte, a MOB összességében jó úton jár, de válaszúthoz érkezett. 
    
„Elengedhetetlen a piaci szereplők felé való nyitás és a sportlétesítmények utóhasznosításának felmérése, mert ez vezeti Budapestet a nagy álomhoz, az olimpiai pályázathoz” – jelentette ki Kulcsár Krisztián.

MTI