A MÚSZ szerdán közölte, hogy az elnökség elfogadta Wladár Sándor elnök indítványát Szilágyi Liliána ügyének kivizsgálására. Wladár kijelentette: a Szilágyi Zoltánnal kapcsolatos vádak súlya kívánta meg két tekintélyes büntetőjogász bevonását. Az elnök ugyanakkor hangsúlyozta: a szövetség elsősorban az uszodai, illetve a klubon belüli történéseket hivatott vizsgálni, az esetlegesen családon belül történt erőszakot nem.

Hirdetés

A bizottság – amelynek elnöke Papp Gábor ügyvéd, tagjai pedig Ugrin Tamás ügyvéd, Tausz Katalin szociológus, Danks Emese, a MÚSZ gyermekvédelmi bizottságának vezetője, valamint Tornyossy Mónika igazságügyi, klinikai, mentálhigiénés és sportpszichológus – már meg is tartotta alakuló ülését, és hamarosan a meghallgatások is elkezdődnek.

Az ifjúsági olimpiai bajnok, felnőttek között Európa-bajnoki ezüstérmes Szilágyi Liliána egy héttel ezelőtt közösségi oldalain hosszú bejegyzésben írt arról, hogy édesapja gyerekkorától kezdve bántalmazta „testileg, lelkileg, szexuálisan”. Szilágyi Zoltán egy nappal később reagált lánya vádjaira, és jelezte, hogy büntetőeljárást indít a kijelentések miatt, egyúttal arra kérte lányát, hogy a jövőben ne használja a Szilágyi családnevet.

Korábban írtuk