Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Hirdetés

Hangsúlyozta: minden évben azon dolgoznak, hogy kicsivel jobb, praktikusabb legyen a pálya. Az idei év újdonsága, hogy a 25×30 méteres nagy pálya, a 10×20 méteres kis pálya és az őket összekötő 150 méter hosszú és 2,5 méter széles jégfolyosó mellett egy 10×15 méteres tanulópályát is létesítettek.

Borbély Lénárd arról is beszélt, hogy a hétköznapokon 8 és 14 óra között a csepeli általános iskolásokat fogják az önkormányzat jóvoltából korcsolyázni tanítani. Megjegyezte azt is, hogy a díjakon nem változtattak, korcsolyát 700 forintért lehet bérelni és ennyibe kerül a belépő is. Újdonság azonban, hogy a Nagycsaládosok Országos Szövetsége csepeli csoportjának tagjai számára a jegy és a korcsolyabérlés még kedvezményesebben, 400 forintért vehető igénybe. Ennek feltétele, hogy rendelkezzenek tagsági igazolvánnyal. Így kívánják segíteni azokat, akik három vagy több gyermek felnevelését vállalták – tette hozzá.

A pálya minden nap 8 órától 21 óráig tart nyitva, kivéve karácsony napján, akkor 14 óráig üzemel.

A helyszínen melegedő, mosdóhasználati lehetőség, büfé is található, valamint erdélyi kürtőskalácsot is lehet vásárolni.

Az önkormányzat tájékoztatója szerint az idei év újdonsága az is, hogy a jégfolyosó közepén létesített büfét a pályáról is el lehet érni, illetve egy fahídon azok is áttekinthetik a parkot, akik nem korcsolyáznak.

A csepeli önkormányzat szerint jégpályájuk az egyik legkedveltebb a fővárosban, és a jégpályához kapcsolódó jégfolyosó csak náluk található. A pálya évek óta a kerület meghatározó színfoltja, mely rengeteg látogatót vonz.

Az 1500 négyzetméteres jégpark a tervek szerint 2020. február 29-ig várja a látogatókat, de Borbély Lénárd közölte: ha az időjárás lehetővé teszi, akkor elképzelhető, hogy tovább is használhatják a korcsolyázni vágyók.