Fotó: MTI/Illyés Tibor
A Ferencváros labdarúgói és edzője a csapat új uniformisa bemutatóján a Groupama Arénában 2021. augusztus 27-én
Hirdetés

Amint a Groupama Arénában a labdarúgócsapat részvételével megtartott pénteki bemutatón elhangzott, a klub és a cég egymással karöltve „egy sokkal dominánsabb, a korábbiakhoz képest erősebb karakterű” kollekcióval rukkol elő.

– Ha bajnok vagy, te vagy a legjobb, ez pedig felelősséget is jelent – mondta az eseményen Kubatov Gábor. – Azok a bajnokok, akik itt állnak most önök között, tavaly legyőzték Magyarország minden csapatát. De nem elég csupán az ellenfeleket legyőzni, hanem le kell győznöd önmagadat is. Nem úgy lesz ugyanis bajnok valaki, hogy egyszer jól teljesít, hanem egy éven keresztül jó teljesítményt kell nyújtania.

A Ferencváros elnöke szerint a Fradi azért különleges „brand”, mert bár az elmúlt százhúsz évben kilencvenszer volt dobogós futballban, de azt, hogy hányszor volt ezüst- vagy bronzérmes, senki sem tudja, csupán a 32 bajnoki címet tartják számon a drukkerek, csak a győzelem számít. Kubatov Gábor hangsúlyozta, az elsőséghez mindennek a helyén kell lennie, ezért nemcsak jó csapatra, kiváló edzőre, gyönyörű stadionra és sok nézőre van szükség, hanem egy jó brandre is. Ma már a zöld-fehérek eljutottak oda, hogy amikor tavaly a Bajnokok Ligájában például a Cristiano Ronaldo fémjelezte Juventus ellen játszottak Torinóban és a csapatbusz begördült a stadionhoz, a játékosok megjelenése, kiállása semmivel sem maradt el az olasz csapatétól. Kubatov Gábor szerint az ilyen apróságok is kellenek a sikerekhez.

Fotó: MTI/Illyés Tibor
Kubatov Gábor és Peter Stöger

A klubelnök felelevenítette azt is, hogy hiába a Fradinak van idehaza a legtöbb szurkolója, amikor tíz évvel ezelőtt átvették a klub irányítását, a régi stadionban, a buszgarázsból kialakított Fradi Shopban volt, hogy naponta csak két-három vevő fordult meg. Manapság pedig előfordul, hogy a napi forgalom eléri a tízmillió forintot, míg éves szinten hétszázmilliós forgalmat bonyolít a kereskedelmi osztály.

– Tíz évvel ezelőtt, amikor beléptem ide, arra vágytam, hogy így nézzünk ki – mondta végül a klubelnök.

Mint ismert, a Fradi nagyon nehéz csoportba került a labdarúgó Európa-liga pénteki sorsolásán: a magyar bajnokcsapat a német Bayer Leverkusennel, a skót Celtic Glasgow-val és a spanyol Real Betisszel szerepel azonos négyesben. Kérdésre válaszolva Kubatov Gábor úgy jellemezte a csoportot, hogy „férfias”, majd hozzátette, ha sikerül megtalálni az ellenfelek gyenge pontjait, akkor ilyen gárdák ellen is jó meccseket lehet játszani és jó eredményeket elérni.

Fotó: Demokrata/Bándy Péter
Bogdán Ádám és Dibusz Dénes a kollekció darabjaival
Korábban írtuk

Fekete Imre, az idén húszesztendős Retro Jeans művészeti igazgatója felhívta a figyelmet arra, hogy mivel a divatszakmában a kollaborációk időszakát éljük, ezért a klubbal egy olyan, egyenlő felek közötti együttműködés jött létre, amely több egy szponzorációs megállapodásnál. Hozzátette: ezzel párhuzamosan egy 29-féle termékből álló kollekció is készült a Ferencváros szurkolói számára, amely igazodik az aktuális trendekhez. A széles kínálattal azt szeretnék elérni, hogy nők és férfiak, fiatalok és idősek egyaránt megtalálják azokat a ruhadarabokat, amelyeket szívesen viselnek majd.

A csapat új, pályán kívüli formaruháját az esemény keretében a Ferencváros edzője, Peter Stöger és játékosai személyesen is bemutatták. A sérüléséből felépülőben lévő Sigér Dávid például azt mondta róla, hogy az öltözék vagány, fiatalos, ugyanakkor kényelmes is.

Fekete Imre tájékoztatása szerint a szurkolói kollekció szombattól lesz megvásárolható a nagyközönség számára.