Fotó: MTI/EPA/Vu Hong
A 2022-es pekingi téli olimpiára Athénból a kínai fõvárosba érkezõ olimpiai láng ünnepélyes fogadásán önkéntesek a pekingi Olimpiai Toronyban 2021. október 20-án.
Hirdetés

Lisa Haley szövetségi kapitány együttese kapushibát kihasználva vezetést szerzett, de a rivális 2 perc 3 másodperc alatt három emberelőnyös gólt ütött. Gasparics Fanni szépítését követően, az 50. percben Jókai-Szilágyi Kinga létszámfölényben egyenlített. Az 56. percben Kreisz Emma is emberelőnyt váltott gólra, majd a végjátékot sikerült kivédekezni, Seregély Míra pedig az üres norvég kapuba lőtt.

A chomutovi torna első helyezettje vehet részt a februári pekingi téli olimpián. A magyar női válogatott eddig soha sem jutott ki ötkarikás játékokra, a férfiak pedig csupán háromszor (1928: 11. hely, 1936: 7. hely, 1964: 16. hely).

Az első harmadban irányította a játékot a magyar csapat, de három emberelőnyt is elpuskázott. A jól védekező norvég gárda előtt is adódott helyzet, a két kapus, Németh Anikó és Ena Nyström azonban remekül védett ebben a szakaszban.

Csakhogy a norvégok hálóőre óriásit hibázott a 23. percben, az alapvonal mögött eladta a korongot, ezt pedig Metzler Regina használta ki. Két felesleges, a magyar kaputól távol, 50 méterre elkövetett kiállításért kettős emberelőnybe kerültek a norvégok, akik ezt 28 másodperc alatt két góllal büntették meg. Előbb Madelen Haug Hansen lövése pattant meg Kiss-Simon Franciska korcsolyáján, majd Methea Fischer úgy talált be, hogy Németh Anikó nem figyelt eléggé, az ikertestvére, Bernadett elleni palánkra lökés miatt inkább reklamált ahelyett, hogy a védéssel törődött volna. Újabb norvég létszámfölényben Fischer gyűjtötte be a lecsorgót, így már 3-1 volt az állás.

Korábban írtuk

Nem feküdt a kemény norvég játék a magyar csapatnak, Németh Anikónak sorra kellett védenie, és egyszer a kapuvas segített neki. A szünet előtt sikerült rendezni a sorokat, Gasparics Fanni pedig szépített.

A harmadik harmadban erősen nyomott a Haley-válogatott, és az 50. percben, emberelőnyben egy védelmi hibát kihasználva Jókai-Szilágyi Kinga lőtt a bal felső sarokba. A nyomás megmaradt – a gyors magyar játékosokat csak szabálytalanság árán tudták megállítani – ebből pedig Kreisz Emma talált be.

A hajrában Jókai-Szilágyi kiállításakor kapus lehozatallal kísérleteztek az északiak, de ezt sikerült kivédekezni, sőt, Seregély Míra üreskapus gólt ütött, így jöhet a vasárnapi, csehek elleni ki-ki meccs, amelynek az olimpiai kijutás a tétje.