Fotó: MTI (archív, illusztráció)
Hirdetés

Toto Wolff csapatfőnök pénteken a Monacói Nagydíj helyszínén jelentette be, hogy az „ezüstnyilak” állandó dísze lesz a legendás osztrák pilóta szignója. Emellett Monte-Carlóban a „Danke Niki” felirat is látható lesz a kocsikon.

„Nehéz alig pár nappal a halála után bármit is mondani. Úgy érzem magam, mint egy zombi” – jelentette ki Toto Wolff.

„Elvesztettük egy mentorunkat, tanácsadót, külügyminisztert és minden előtt egy barátot” – tette hozzá a Mercedes képviseletében, amelynél Lauda 2012-ben felügyelő bizottsági majd résztulajdonos elnök lett, és nagy része volt Lewis Hamilton leigazolásában.

A 70 évesen elhunyt Laudáról megemlékezett korábbi istállója, a Ferrari is, amely elhelyezte a nevét Sebastian Vettel és Charles Leclerc autóján.

Az F1 egyik legnagyobb alakja pályafutása alatt 171 futamon indult, 25-ször győzött, közte 1975-ben és 1976-ban Monacóban.