Fotó: MTI/Rosta Tibor
Hirdetés

Lázár János hangsúlyozta: amikor a nyáron elvállalta az elnöki posztot, azt a célt tűzte ki a szövetség elé, hogy a sportág előtt álló akadályokat lebontsák, valamint a vidéket bekapcsolják a tenisz világába annak érdekében, hogy ne fővárosközpontú legyen a sportág, így aztán 2021-től vidéken teniszfejlesztési programot indítanak el. Kiemelte, hogy legfontosabb feladatnak az utánpótlás-nevelést tekinti.

Az MTSZ első embere kitért arra is, hogy a fővároson kívül tíz nagyvárosban adottak a mindennapos teniszezés lehetőségei.

Lázár János visszatekintett elődje, Szűcs Lajos tíz évére is, aki ezalatt 12 milliárd forintot kapott, és 3,6 milliárdos adóssággal adta át a szövetséget. Lázár János szerint az MTSZ másod- és harmadrangú versenyeket bérelt, a bevétel viszont elmaradt. Javaslata a kormánynak az, hogy nem szabad középszintű versenyeket finanszírozni, csak első osztálybelieket. Hangsúlyozta, hogy a versenyjogot kell megszerezni, nem pedig a bérleti jogot, illetve feltételül szabta a tenisz-infrastruktúra meglétét is. Mint fogalmazott, nem feltétlenül Budapesten kell megszervezni a nemzetközi versenyeket, hanem például Debrecenben, ahol repülőtér is van.

Az MTI kérdésére, hogy mikor lehet újra nemzetközi viadalok helyszíne Magyarország, Lázár János azt válaszolta, 2021-ben még nem javasolja – éppen a koronavírus-járvány miatt, mert az ellehetetlenítené a versenyt.

Korábban írtuk

Papp László, a szövetség elnökségi tagja arról beszélt, hogy Debrecenben számos sportág talált otthonra, többek között a tenisz is, hiszen a DEAC fedett csarnoka kiváló lehetőségeket nyújt.