Fotó: MTI/Czagány Balázs
Hirdetés

„Az ilyen pillanatokért dolgozunk a stábbal. A kluboknál pedig azért tesznek sokat, hogy ezek a játékosok egyre jobbak legyenek. Az elmúlt időszakban több fiatal is ‘beleérett’ a nemzetközi mezőnybe, és ők, kiegészülve a klasszisainkkal egy olyan elegyet alkotnak, amely minden válogatott ellen ütőképes lehet. Azt gondolom, ezt az elmúlt pár évben nem mondhattuk el” – nyilatkozta az eredményhirdetést követően Märcz Tamás, aki Ivády Sándor, Gyarmati Dezső és Faragó Tamás után a negyedik vízilabdázó, aki játékosként, majd edzőként is „felért Európa csúcsára”.

A szakember kiemelte, külön öröm, hogy most megtörtek egy 21 éves „böjti” időszakot, ráadásul hazai közönség előtt. Azt követően, hogy 2017-ben világbajnoki, 2018-ban pedig világliga-döntőt veszített el a gárda itthon, most valamit vissza tudtak adni a közönségnek – fogalmazott.

„Jó úton vagyunk, de nem kényelmesedhetünk el. Látjuk azt, miben kell még fejlődnünk ahhoz, hogy ne csak esélyesként, hanem nagy esélyesként menjünk ki az olimpiára, és ott valami nagyot tudjunk alkotni” – nyilatkozott Märcz Tamás, aki a mindent eldöntő ötméteres párbajjal kapcsolatban elmondta: vízilabdában bevett szokás, hogy több sikeres lövés után kapust cserél egy csapat, ők is előre megbeszélték, hogy Vogel Soma vízbe ugrik, ha az első három spanyol próbálkozás sikeres. Hozzátette: azt látta a játékosokon, hogy nem fogják kiengedni a kezükből a győzelmet és ha kell, akkor „tizenöt ötméterest lőnek be zsinórban”, így csak az volt a kérdés, mikor és melyik kapus töri majd meg a spanyolokat.

Märcz Tamás a legutóbbi, 1999-ben Európa-bajnok magyar csapatnak játékosként volt a tagja, és ahogy fogalmazott: ugyan feledhetetlen számára a horvátok elleni firenzei döntő, de hazai környezetben nyerni egyszerűen leírhatatlan érzés.

„Fantasztikus dolog látni a szemekben a csillogást. A két olimpiai bajnokunk, Varga Dénes és Hosnyánszky Norbert éremkollekciójából csak ez hiányzott, a fiataloknak pedig egy hatalmas lökést adhat a karrierjükben.” – mondta a kapitány.

A magyar válogatott a Duna Arénában rendezett vasárnap esti döntőben 9-9-es rendes játékidőt követően ötméteres párbajban 5-4-re bizonyult jobbnak a spanyoloknál.