Fotó: shutterstock.com, illusztráció, szerk.
Hirdetés

A két csapat a „félidőben” három ponttal előzi meg a walesi és a szlovák együttest, az újabb sikerekkel pedig hatra nőne a különbség az E csoportban. Könnyebb feladat a világbajnoki ezüstérmesre vár, ugyanis a pont nélkül sereghajtó Azerbajdzsán vendége lesz. A magyarok viszont a szlovákokat fogadják, akiktől a márciusi nyitófordulóban 2-0-ra kikaptak Nagyszombatban.

Marco Rossi szövetségi kapitány irányításával a magyar válogatott eddig mind az öt hazai mérkőzését megnyerte, gólkülönbsége pedig 9-2. Ha sikerülne folytatnia jó sorozatát a Groupama Arénában, akkor nemcsak magát hozná kedvező helyzetbe, hanem a nagy rivális Szlovákiát már-már reménytelenbe. Ennek oka, hogy az Eb-részvételért küzdő négy csapat mostanáig úgy verte körbe egymást, hogy valamennyi megnyerte a hazai meccseit, illetve az azerieket mindenki legyőzte. Az egyetlen kivételt a horvátok pénteki 4-0-s sikere jelenti Nagyszombatban, azaz e tekintetben a horvátok állnak a legjobban, míg Szlovákia van lépéshátrányban, amelyet éppen Budapesten dolgozhatna le egy idegenbeli diadallal, egyúttal akkor a magyarok kerülnének kedvezőtlen szituációba.

A magyar-szlovák rangadó döntetlenjével pedig Wales járna a legjobban, mert bár a magyarokkal szemben négy pontra nőne a hátránya, csakhogy eggyel kevesebb mérkőzést játszott, ráadásul még fogadja a magyar csapatot novemberben, azaz teljes mértékben a saját kezében lenne a sorsa.

Európa-bajnoki selejtező, E csoport, 6. játéknap:
hétfő:
Azerbajdzsán-Horvátország, Baku 18.00
MAGYARORSZÁG-Szlovákia, Groupama Aréna 20.45

A csoport állása:
1. Magyarország 4 3 – 1 6- 4 9 pont
2. Horvátország 4 3 – 1 9- 4 9
3. Wales 4 2 – 2 4- 4 6
4. Szlovákia 4 2 – 2 7- 6 6
5. Azerbajdzsán 4 – – 4 4-12 0

Azonos pontszám esetén az egymás elleni eredmény rangsorol.

Korábbi eredmények:

1. játéknap (2019. március 21.):
Szlovákia-MAGYARORSZÁG 2-0 (1-0)
Horvátország-Azerbajdzsán 2-1 (1-1)

2. játéknap (2019. március 24.):
MAGYARORSZÁG-Horvátország 2-1 (1-1)
Wales-Szlovákia 1-0 (1-0)

3. játéknap (2019. június 8.):
Azerbajdzsán-MAGYARORSZÁG 1-3 (0-1)
Horvátország-Wales 2-1 (1-0)

4. játéknap (2019. június 11.):
MAGYARORSZÁG-Wales 1-0 (0-0)
Azerbajdzsán-Szlovákia 1-5 (1-3)

5. játéknap (2019. szeptember 7.):
Wales-Azerbajdzsán 2-1 (1-0)
Szlovákia-Horvátország 0-4 (0-1)

A csoport további programja:

október 10.:
Horvátország-MAGYARORSZÁG, Split 20.45
Szlovákia-Wales, Nagyszombat 20.45

október 13.:
MAGYARORSZÁG-Azerbajdzsán, Groupama Aréna 18.00
Wales-Horvátország, Cardiff 20.45

november 16.:
Azerbajdzsán-Wales, Baku 18.00
Horvátország-Szlovákia, Rijeka 20.45

november 19.:
Wales-MAGYARORSZÁG, Cardiff 20.45
Szlovákia-Azerbajdzsán 20.45