Fotó: MTI/Illyés Tibor
Lõrincz Viktor (j) a német Denis Kudla ellen küzd a férfi kötöttfogású birkózók 87 kilogrammos kategóriájának negyeddöntõjében a világméretû koronavírus-járvány miatt 2021-re halasztott 2020-as tokiói nyári olimpián a Makuhari Rendezvényközpontban 2021. augusztus 3-án.
Hirdetés

A BHSE 31 éves Európa-bajnoka egy könnyed siker után azzal a Denis Kudlával nézett farkaszszemet, akitől öt éve a riói játékok bronzmérkőzésen botrányos körülmények között kapott ki, a bírók ugyanis riválisát erőteljesen segítették.

Ezúttal viszont Lőrincz Viktor – akinek bátyja, Tamás hétfőn döntőig menetelt egy súlycsoporttal lejjebb – diadalmaskodott szoros meccsen: 1-1-gyel, később szerzett ponttal verte a német ellenfelét.

Az első menet egyenlő erők küzdelmét hozta, de intéssel a magyart küldték le elsőként a szőnyegre (0-1), viszont Kudla megmozdítani sem tudta. A második három percben visszaintették a németet (1-1), aki viszont azonnal kiszabadult Lőrincz szorításából, így állásból folytatták a küzdelmet. Annak ellenére, hogy a döntetlen Lőrincz számára volt kedvező, mégis ő bizonyult aktívabbnak, folyamatosan ment előre, ezt pedig azzal díjazta a mérkőzésvezető, hogy a Kudlát másodszor is parterhelyzetbe küldte, így a világbajnoki ezüst- és bronzérmes németnek esélye sem volt pontot csinálni a hátralévő időben.

„Pont az volt a mérkőzés kulcsa, hogy csak egy picit legyek jobb, ne akarjam nagyon elverni, azaz ne vigyenek el az érzelmek az öt évvel ezelőtt történtek miatt. Csak a saját feladatomra koncentráltam. Az meglepett, hogy a második menetben sem ugrott nekem” – értékelt az MTI-nek Lőrincz Viktor, aki örült annak, hogy a fináléba kerülésért az egyiptomi Mohamed Metwally lesz az ellenfele, mert bár szerinte nagyon jó birkózó, de a kondíciója nem az igazi a tatai felkészülésen látottak alapján.

Korábban írtuk

Az első helyen kiemelt magyar klasszis a közép-európai idő szerint 11.15-kor kezdődő programban lép szőnyegre a négy között.