Fotó: MTI/Kovács Tamás
Szalai Ádám (b4), miután büntetőből gólt szerzett a labdarúgó világbajnoki selejtezők 6. fordulójában játszott Magyarország – Andorra mérkőzésen a Puskás Arénában 2021. szeptember 8-án
Hirdetés

Marco Rossi szövetségi kapitány együttese Szalai Ádám büntetőjével már a kilencedik percben megszerezte a vezetést, újabb kilenc perc elteltével pedig Botka Endre fejesével duplázta meg előnyét. A vendégek egészen a 82. percig szinte veszélytelenül futballoztak, ekkor egy pontrúgást követően Max Llovera szépített. A hajrá így nem várt izgalmakat hozott, de végül kivédekezte a magyar válogatott és otthon tartotta a három pontot.

A kvalifikációs sorozat októberben folytatódik, a magyar csapat előbb, 9-én az albánokat fogadja, majd az Európa-bajnoki döntős angolok otthonába látogat 12-én.

Korábban írtuk