Fotó: MTI/Kovács Tamás
Péni István a légpuskások vegyescsapatának középdöntõjében, a világméretû koronavírus-járvány miatt 2021-re halasztott 2020-as tokiói nyári olimpián a tokiói Aszaka Lõtéren 2021. július 27-én.
Hirdetés

A világranglistavezető Péni mellett Pekler Zalán indul a férfi puskások összetett versenyében.

A hét első napján megkezdődnek a gyorsasági kajak-kenu küzdelmei. A magyar sikersportágat 17 versenyző képviseli a Sea Forest Kajak-kenu Pályán, több egység éremesélyes és akadnak olyanok is, akik a győzelem reményében versenyeznek.

A kajakos Kozák Danuta ugyanúgy három számban indul, mint öt éve, amikor sikerült tripláznia, egyesben – melyben kétszeres címvédő -, párosban és a négyes tagjaként is rajthoz áll. Hétfőn Bodonyi Dórával K-2 500 méteren érdekelt, akárcsak az ugyancsak az éremesélyesek közé sorolható Csipes Tamara, Medveczky Erika kettős. Szintén elkezdik szereplésüket a férfi kajakosok 1000 méteren, melyen ott lesz a mezőnyben a világbajnoki címvédő, friss Európa-bajnok Kopasz Bálint, illetve Varga Ádám, aki a tavalyi országos bajnokságon, illetve a május végi válogatón legyőzte őt. További két számban, a női kajakosok 200 méteres versenyében és a férfi kenu párosoknak 1000 méteren kezdődnek meg a küzdelmek. Mind a négy számban kedden rendezik a középfutamokat és a döntőket.

A kötöttfogású birkózók 77 kilogrammos súlycsoportjában a világ- és Európa-bajnok, Londonban 66 kilóban olimpiai ezüstérmes Lőrincz Tamás a marokkói Zijed Ajt Uagrammal kezd a nyolcaddöntőben, és hétfőn a kedden sorra kerülő döntőig menetelhet. A 97 kilósok között Szőke Alex lép szőnyegre.

Korábban írtuk

A női kézilabdázóknak győzniük kell a svédek ellen, különben lemaradnak a negyeddöntőről, de még a siker sem jelentene számukra biztos továbbjutást, ehhez a további eredmények kedvező alakulása is szükséges.

A férfi vízilabdázók viszont akár a csoportelsőséget is kiharcolhatják az olaszok ellen.

A kalapácsvető Halász Bence a javuló eredményei alapján döntőbe jutási eséllyel vág neki a selejtezőnek.