Fotó: MTI/Illyés Tibor
Hirdetés

Marco Rossi szövetségi kapitány együttese így 11 mérkőzés óta tartó veretlenségi sorozattal várja a kontinensviadalt. Az olasz szakvezető a hajrában csereként beállt Schön Szabolcs személyében újoncot avatott.

A magyar csapat az Eb csoportkörében jövő kedden a címvédő portugálokat, négy nappal később a világbajnok franciákat fogadja a Puskás Arénában, június 23-án pedig a németek vendége lesz Münchenben.

A mérkőzés előtt az ír válogatott valamennyi tagja letérdelt, a magyar futballisták viszont – ahogy azt előzetesen jelezték – nem térdeltek le, hanem a mezük karján olvasható „Respect” felíratra mutattak. A szurkolók „szép volt fiúk!” rigmussal köszönték meg, hogy a kedvenceik állva maradtak.

A magyar csapat lendületesebben kezdett, mint négy napja Ciprus ellen, szép támadásokat vezetett, ennek ellenére az első lehetőséget az írek hagyták ki, ugyanis Egan a keresztlécre fejelt. Ezt leszámítva viszont egyértelműen Marco Rossi együttese irányította a játékot, sokkal többet birtokolta a labdát, a rivális a félpályát is ritkán lépte át. A magyarok kifejezetten sokszor próbálkoztak távoli lövésekkel, de ezek elkerülték az ír kaput, vagy a védők blokkolták a kísérleteket. A szünet előtt viszont már védenie is kellett a szigetországi kapusnak: Szalai Ádám közeli fejesét nagy bravúrral hárította.

Korábban írtuk

A második játékrész eleje kiegyenlítettebb küzdelmet hozott, a vendégek jobban meg tudták tartani a labdát, ezúttal mégsem kellett olyan sokat várni, hogy dolga akadjon a csereként beállt ír kapusnak, akinek alig tíz perc után Szalai Ádám bombáját kellett hárítania. Javarészt mezőnyjátékkal telt az idő, de egy magyar labdavesztést követően a nemzeti együttesben több mint öt év után ismét szerepet kapó, szintén csereként beállt kapus, Bogdán is szép védéssel mutatkozott be.

A hajrában a magyarok tudták fokozni a nyomást, így Szalai Ádám előbb lábbal, majd fejjel is veszélyeztetett, utóbbinál kellett nagyobbat védenie a szigetországi kapusnak, aki aztán Szalai Attila próbálkozásánal is bravúrral hárított. A hosszabbításban mindkét fél próbálkozott egy-egy lövéssel, de gól nem született, így összességében bár a magyarok jobban futballoztak, ezt nem tudták gólra váltani, így békés döntetlennel zárult az összecsapás.

„Kemény mérkőzés volt, amelyen öröm volt újra nézők előtt játszani. Összességében elégedett vagyok a csapattal, remekül védekeztünk, de talán jobban kihasználhattuk volna a lehetőségeink” – értékelt röviden Stephen Kenny szövetségi kapitány, aki viszont – a csatár Adam Idahhal egyetemben – rendkívül csalódottan beszélt arról, hogy a magyar közönség kifütyülte, amikor a mérkőzés előtt az ír csapat letérdelt a rasszizmus elleni küzdelem jegyében.

Kollégája, Marco Rossi azt emelte ki ezzel kapcsolatban, hogy eddig is megadták, és ezután is megadják a tiszteletet az ellenfeleknek. A szurkolókkal kapcsolatban nem kívánt véleményt alkotni, szerinte őket kell megkérdezni, mi motiválta őket cselekedetükben,

ugyanakkor ő hálás azért, hogy minden körülmények között kiállnak a csapat mellett.

„Komoly lépést tettünk előre a Ciprus elleni mérkőzéshez képest, de a várt eredmény, a győzelem ezúttal elmaradt, de legalább a veretlenségi sorozatunk folytatódott. Nem tehetek szemrehányást a játékosaimnak, a befejezéseknél látszott, hogy hiányzik a minőség, de az adott poszton a legjobbjainkra nem számíthatunk” – mondta a magyarok olasz szakvezetője, aki hangsúlyozta, az Eb-n más taktikára kell számítani a válogatottól, méghozzá arra, amit a ciprusi és az ír válogatott alkalmazott a magyarok ellen, azaz kontrajátékra kell majd alapozni.

„De nincs bennem aggodalom” – tette hozzá.

Rossi megemlítette, hogy Gazdag Dániel térdproblémával bajlódik, ezért nem szerepeltette egyik felkészülési mérkőzésen sem, de reményei szerint már a portugálok elleni első Eb-meccsen számíthat rá.