Fotó: MTI/Czagány Balázs
Hirdetés

A győztes találatot a tizedik percben Korhut Mihály szerezte egy 28 méteres bombagóllal.

A magyarok hetedik mérkőzésükön is megőrizték hibátlan mérlegüket az azeriekkel szemben, de most először csak minimális különbséggel nyertek.

Marco Rossi együttese sikerével két ponttal megelőzte Szlovákiát, amely azonban egy meccsel kevesebbet játszott, de ha novemberben nem nyer a világbajnoki ezüstérmes Horvátország vendégeként, akkor a magyarok úgy léphetnek pályára a november 19-i zárókörben Wales otthonában, hogy győzelemmel kijutnak a részben budapesti rendezésű 2020-as Eb-re.

A 15 ezer gyerek ha szervezetten nem is szurkolt, de állandó hangzavart keltett síppal, dobbal, dudával, trombitával, így a dél-afrikai világbajnokságon tapasztalt – vuvuzelákat idéző – hangulatot teremtett. Az első, kórusban kiabált rigmusra, a ria-ria-Hungáriára 35 percet kellett várni.

A magyar válogatott az első perctől másik arcát mutatta, mint három napja Splitben, sokkal lendületesebben és bátrabban játszott, az állandó letámadással gyakran megzavarta az azeri játékosokat. Sorra futottak a hazai akciók, amelyeket sikerült is befejezni, előbb Szoboszlai, majd Sallai próbálkozott, de ezek még elkerülték a kaput. Nem úgy, mint Korhut bombája, aki így először talált be címeres mezben. A vezető gól után sem vett vissza Marco Rossi szövetségi kapitány legénysége, állandó nyomás alatt tartotta a vendégeket a letámadással, az azeriek így csak elvétve jutottak át a félpályán. A játékrész derekán valamelyest visszavett a tempóból a magyar csapat, amely így is irányította a játékot, mezőnyben mégis kiegyenlítettebbé vált a küzdelem. Helyzete ebben a periódusban is csak a magyaroknak volt, azonban Sallai ziccerben ismét célt tévesztett. A szünet előtti percekben is a magyarok akarata érvényesült. Sallai végig nagyon aktívan futballozott, de a befejezéseknél kissé pontatlan volt, harmadjára legalább már eltalálta a kaput, igaz, épp a kapus kezébe lőtt nagy helyzetben, ezt követően pedig a bal oldalon a teljes azeri védelmet megbolondította, viszont ekkor a centerezése nem sikerült, igaz, nem is érkezett bent társa.

A folytatásban felszólításra a kürtök használatát felváltotta a ria-ria-Hungária, a meccs képében viszont nem állt be jelentős változás, továbbra is a magyarok birtokolták többet a labdát, a második félidő első perceiben viszont kevésbé voltak veszélyesek, egyedül Szoboszlai szabadrúgása jelentett kivételt. A hazaiak letámadása továbbra is jól működött, gyakran sikerült zavarba hozni az azeri játékosokat, akik így hamar eladták a labdákat. Az idő múlásával voltak ígéretes támadások, az előnyt ugyanakkor nem sikerült növelni. A 60. perc után aztán fáradni látszott a magyar csapat, amelyen a későbbi cserék sem segítettek, egyedül Korhut újabb távoli lövése okozott felhördülést. Egyre erőtlenebbek voltak a támadások, de az ellenfél sem tudott újítani, így nem fenyegette veszély a hazai vezetést. A hosszabbításban azonban mindenkiben „megállt az ütő” egy pillanatra, mert Azerbajdzsán betalált, de a játékvezető végül kezezés miatt érvénytelenítette a találatot, pedig a vendégjátékos a testével sodorta a kapuba a labdát.

A sorsdöntő bírói tévedés ellenére a magyar válogatott összességében megérdemelten tartotta otthon a három pontot, végig fölényben futballozott, még ha a végén szerencséje is volt.

„Uraltuk a meccset 70-75 percen keresztül” – értékelt Marco Rossi szövetségi kapitány. „Noha a végére elfáradtunk, vezethettünk volna akár 3-4 góllal, de csak eggyel vezettünk. Így a végén szerencsénk volt, de ne felejtsük el, hogy korábban a szlovákok és a horvátok ellen a mi kárunkra tévedtek. Elégedett voltam a hozzáállással is” – tette hozzá a szakvezető, aki hangsúlyozta, a magyar válogatott továbbra is „életben van”, ezt pedig egyedüliként mondhatja el magáról a negyedik kalapból kisorsolt csapatok közül.

Az olasz tréner kifejtette, pályafutása során a horvátországi 3-0-s vereség alkalmával kellett először azt hallania, hogy kórusban szidták a csapata teljesítményét. Bevallása szerint ez megviselte őt és a játékosokat is, ezért nem volt nagy ünneplés a mostani győzelem után.

„Gratulálok a magyaroknak, és sok sikert kívánok nekik a folytatásra” – fogalmazott Nikola Jurcevic, az azeriek horvát szakvezetője. „Ezzel együtt nehéz szavakat találnom, mert hihetetlen hibát követett el a játékvezető. Mindenki tudja, hogy szabályos gólt vettek el tőlünk az utolsó pillanatban. Jobbak voltak a magyarok, elismerem, ettől függetlenül szabályos gólt szereztünk, így megérdemeltük volna az egy pontot. Most nagyon dühös és csalódott vagyok” – fűzte hozzá.