Fotó: shutterstock.com/Alexandr Grant (illusztráció)
Hirdetés

A vasárnapi zárónapon a magyarok a házigazda A csoportos britek ellen lépnek jégre. A négyes torna győztese jut a 2022-es pekingi téli ötkarikás játékok utolsó, augusztus végi kvalifikációs körébe.

Olimpiai selejtezőtorna, 2. forduló:
Magyarország-Románia 3-2 (1-1, 0-0, 1-1, 1-0) – hosszabbítás után
gól: Sarauer (2.), Papp (45.), Erdély (61.), illetve Tranca (1.), Butocsnov (56.)

A csütörtöki nyitónapon a magyar válogatott 4-1-re múlta felül az észteket, míg a románok a vártnál szorosabb meccsen kaptak ki 4-3-ra a házigazda britektől. Jarmo Tolvanen nem számíthatott az észtek ellen térdsérülést szenvedett Kóger Dánielre, aki már nem léphet pályára a tornán.

Az egymás elleni örökmérleg a románoknak kedvez: korábbi 66 találkozásuk alkalmával 22 magyar siker és 5 döntetlen mellett 39 alkalommal távoztak ők győztesen a jégről. A találkozó esélyesének viszont a magyar válogatott számított, amely ebben az évezredben egyszer maradt alul riválisával szemben, legutóbbi három összecsapásukon gólt sem kapott (20-0).

Brit szurkolókat már két órával a találkozó előtt lehetett látni a helyszínen, egy részük a Motorpoint Arena kisebbik, a nagyközönség részére is megnyitott pályáján korcsolyázott, míg mások a csarnok büféjében hangolódtak a játéknap első találkozójára, amelyen csapatuk nem volt érintett. Ugyanitt feltűntek brassói román drukkerek is, és lassan szállingóztak a magyar szurkolók is, akik már a bemelegítésre érkezésnél is hangos bíztatással fogadták kedvenceiket, majd a találkozó kezdetén hangjukkal könnyedén elnyomták a rivális nézőket.

A 15 székely, valamint négy ukrán és egy szlovák honosított játékost a soraiban tudó román csapat villámrajtot vett: 25 másodperc elteltével Terbócs Istvánt kiállították, tíz másodpercre rá pedig a Csíkszeredán született Dániel Tranca bevette Arany Gergely kapuját. A román válogatott 2011 decembere után zörgette meg a magyar csapat hálóját. Még két perc sem pergett le az eredményjelzőn, amikor az egyenlítő gól visszahozta a magyar szurkolók hangját: Galanisz Nikandrosz passzát követően Sarauer Andrew kotorta közelről a pakkot a kapuba. A harmadban a magyarok kétszer annyit kísérleteztek, mint ellenfelük – 12, illetve 6 lövés -, saját harmadukban azonban többször is bizonytalankodtak.

A második húsz percben az 1998 néző elöl és hátul egyaránt határozottabban játszó magyar csapatot láthatott – 18 kísérlet a 4 ellenében -, gólt viszont nem: Patrik Polc többször nagy védéssel mentette meg kapuját.

A záró felvonásban aztán előnnyé érett a magyar fölény: Sofron István remek átadásából a 18 éves Papp Kristóf talált be. A tengerentúli juniorligában (USHL) szereplő csatár első felnőtt válogatottbeli találatát ütötte. A játékrész közepén 45 másodpercig kettős hátrányban játszott Jarmo Tolvanen együttese, amely kivédekezte a kritikus periódust. A hajrában azonos létszámnál viszont Anton Butocsnov ugrott ki a magyar védők gyűrűjéből, és egyenlített. Az utolsó percekben mindkét kapu többször forgott veszélyben, ám a döntés a hosszabbításra maradt, amelyben alig 15 másodperc elteltével az észtek ellen triplázó Hári János átadásából Erdély Csanád megszerezte a győztes gólt.

Így vasárnap a továbbjutásért játszik a magyar válogatott a házigazda britekkel.

Később:
Nagy-Britannia – Észtország 19.00

Csütörtökön játszották:
Nagy-Britannia – Románia 4-3
Magyarország-Észtország 4-1

A további program (magyar idő szerint):
Vasárnap:
Észtország-Románia 15.00
Nagy-Britannia – Magyarország 19.00