Major Veronika vasárnapi, sportpisztolyban aratott győzelme és olimpiai kvótaszerzése után kedden a női légpisztolyos számban is hatalmas előnnyel diadalmaskodott az Újdelhiben zajló sportlövő-világkupán.

Képernyőfotó: youtube.com

Képernyőfotó: youtube.com

A 21 éves keszthelyi sportoló két napja 25 méteren finálés világcsúccsal szerezte meg az aranyérmet az év első vk-versenyén, s kedden úgy állhatott lőállásba, hogy az ötkarikás kvalifikáció kivívásának terhe már nem nyomta a vállát.

Major, aki futócéllövészetről néhány éve pisztolyra váltott, a 60 lövéses alapversenyben stabilan teljesített, s 575 körös eredménnyel biztosan, negyedikként jutott be a nyolcas döntőbe.

A magyar tehetség vasárnap a sportpisztolyos döntő első harmadát követően lépett el riválisaitól, ezúttal viszont nem várt ilyen sokáig. Első tíz lövéséből mindössze egy volt 10 körnél rosszabb, az is 9,9 körös lett, így ekkor már a második helyen állót is több mint három körrel előzte meg. 

Ezt követően két lövésenként haladt tovább a mezőny, s a 12. kísérlet után minden második sorozat után kiesett a leghátul álló. Majornak viszont nem kellett a búcsú miatt aggódnia, a folytatásban is sorra lőtte a 10-eseket, csupán két 9,0-ás és egy 9,1-es „hiba” csúszott be, fölénye azonban így is már szinte nyomasztó volt. A 24., utolsó kört követően 245,1 kör állt a neve mellett az eredményjelzőn, míg a második tajvani Vu Csia Jingé mögött 238,4.

Major Veronika eredményéről mindent elmond, hogy a szerb Zorana Arunovic világcsúcsától (246,9 kör) kevéssel maradt csak el, ám a férfiak döntős rekordjánál 1,5 körrel jobbat produkált.

A légpisztolyos mezőny másik két magyarjának nem sikerült jól a verseny: a világbajnoki bronzérmes Sike Renáta 566 körrel a 44., míg Egri Viktória 564-gyel az 50. lett a 78 fős mezőnyben.

A nap másik magyar érdekeltségű versenyében, a női kisöbű sportpuska 3×40 lövéses összetett számban Horváth Lea 1169 körös eredményével az előkelő 14. helyen végzett, s mindössze két körrel maradt le a fináléról. Toma Dorina 1164 körrel a 34., Gáspár Lalita pedig 1144-gyel a 60. helyen zárt.  

A vk-viadal szerdán a légpisztolyos és légpuskás vegyescsapatok versengésével zárul, ám azokban már nem lehet olimpiai kvótát szerezi. Így eldőlt, hogy a magyar küldöttség Major Veronika és a vasárnap kisöbű szabadpuska összetettben győztes Péni István révén két tokiói hely megszerzésével tér majd haza Újdelhiből.