Fotó: ShutterStock/Ettore Griffoni
Hirdetés

„Nehéz felmérni az ellenfél lelki állapotát, de biztos, hogy Budapesten szeretné kijavítani a hazai vereséget. Az új szakvezetővel az előző négy meccsen ugyanazt a taktikát követték a bolgárok, ezen változtattak, így kaptak ki Montenegrótól” – mondta az MTI érdeklődésére vasárnapi sajtótájékoztatóján a rivális pénteki 1-0-s vereségéről az olasz szakember, aki szerint a meccset látva döntetlen is lehetett volna.

Az 58 éves szakvezető úgy vélte, Bulgária nehéz ellenfél lesz, mert nagyon atletikus csapat jó erőnléttel, elöl gyors, robbanékony játékosai vannak, akiknek nem szabad teret adni, a középpályája és a védelme pedig szilárd.

„Akkor vagyunk sikeresek, ha csapatként alázatosan állunk a találkozóhoz. Ahhoz, hogy nyerjünk, százszázalékosan ott kell lennünk fejben és hozzáállásban, mert hiába győztük le Angliát kétszer is, tudjuk, hogy nem azon a szinten vagyunk” – jelentette ki Rossi, aki elismerte, hogy az elmúlt évek eredményei alapján a szerb mellett a saját csapata a csoport esélyese, de hozzátette, a papírforma csak egy dolog. „Ahogy nekünk sikerült borítani Anglia és Németország ellen, úgy erre bármikor sor kerülhet a mi kárunkra is. Igyekszünk elvonatkoztatni ettől a nyomástól.”

Rossi fontosnak tartotta, hogy még egyszer elnézést kérjen az észtek ellen csütörtökön 1-0-ra megnyert barátságos mérkőzésen történtek miatt, amikor is Szoboszlai Dominik és Sallai Roland kő-papír-ollóval döntötte el, melyikük végezze el a tizenegyest, amelyet aztán utóbbi kihagyott.

„Szövetségi kapitányként én vagyok a felelős a pályán történtekért. Lehet olyan, hogy Szoboszlai átadja a végrehajtást másnak, de akkor sem kő-papír-ollóval. Ilyen többet nem lesz. Szoboszlai van kijelölve, és ha jól érzi magát, nem is kell átadnia” – fogalmazott Rossi.

A csapatkapitány Szoboszlai arról beszélt, hogy a mostani selejtezősorozat annyiban mindenképpen más, hogy ezúttal a szurkolók a csoport megnyerését várják a csapattól.

„Nem szeretném, hogy a csapat átvegye ezt a nyomást. Szívem szerint levenném ezt a stresszt minden játékos válláról. Nem szabad ezzel foglalkozni” – mondta az RB Leipzig támadója.

A 22 éves futballista egyáltalán nem biztos abban, hogy az ellenfelek visszaállnak majd védekezni a magyarok ellen, szerinte ez nagyban függ a saját játékuktól is.

„A döntetlen nem lett volna rossz a bolgár-montenegrói meccsen, de szeretnénk magunkra koncentrálni. Ha mi minden meccsen három pontot szerzünk, akkor teljesen mindegy, hogy a riválisok mit játszanak egymással” – mondta Szoboszlai, aki büszke arra, hogy csapatkapitányként még veretlen.

A Puskás Arénában sorra kerülő magyar-bolgár mérkőzés 20.45-kor kezdődik a török Halil Umut Meler sípjelére.

A magyar válogatott várható kezdőcsapata az MTI szerint:
Dibusz – Lang, Orbán, Szalai – Bolla, Kalmár, Nagy Á., Kerkez – Szoboszlai, Gazdag – Sallai

Korábban írtuk