Fotó: shutterstock.com (archív)
Hirdetés

Cody Gakpo minden túlzás nélkül a világbajnokság legnagyobb felfedezettje idáig: a PSV Eindhoven 23 éves középpályása hátán viszi a tornán a holland válogatottat, mindhárom mérkőzésen betalált, csapata eddigi öt góljából hármat is ő vállalt. A labdarúgó mélyen hívő keresztény, minden gólja után keresztet vet, a közösségi médiát pedig előszeretettel használja Isten dicsőítésére:

Néhány órval a kedd esti Katar elleni mérkőzést megelőzően – amelyen ismét gólt szerzett – a Példabeszédek könyvéből tett ki idézetet Instagram-oldalára – amelyet a világbajnokság kezdete óta egyre többen követnek. Gakpo az alábbi sorokat osztotta meg:

“Bízzál az Úrban teljes szívből, és ne a magad eszére támaszkodj! Minden utadon gondolj Rá, és ő egyengetni fogja ösvényeidet.”

Cody Gakpo korábban nyilatkozott is a hitéről – hiszen sokak számára feltűnő, hogy a közösségi médiában milyen gyakran dicsőítő üzeneteket oszt meg. A tehetséges labdarúgó így fogalmazott: “Keresztény neveltetést kaptam, amit nagyon szeretek. Egyszerűen csak megpróbálok a lehető legjobb ember lenni, amennyire csak lehetek. Sok időt szentelek a hitemnek, sok könyvet olvasok, és amikor csak tehetek meglátogatom a templomot és imádkozom. Naponta olvasom a Bibliát, igen, én hívő ember vagyok.„

A további részletekről IDE KATTINTVA a 777 blogon olvashatnak.

Korábban írtuk