Hirdetés

A felnőtt szerdöntők egyetlen magyar résztvevője – aki egyéni összetettben és a csapattal is hatodik volt – a csütörtöki selejtezőből 14,500 ponttal, a második legjobb eredménnyel került a talaj fináléjába.

Vasárnap elsőként mutatta be gyakorlatát, mégpedig nagyon magas színvonalon. Ugrásai látványosak, érkezései pedig pontosak voltak, egyetlen elemnél mutatott minimális bizonytalanságot kis karkörzéssel. Produkciójára egy tizeddel többet kapott, mint a selejtezőben, 14,600 pontos eredményét pedig csak a hetedikként következő, tavaly Tokióban olimpiai bajnok izraeli Artem Dolgopyat tudta felülmúlni.

A harmadik helyen a brit Jarman Jake végzett.

Korábban írtuk