Fotó: MTI/Illyés Tibor
Hirdetés

„Attól függ, kinek mi az elvárása saját magával szemben, én nagyon szerettem volna ötven másodperc alá betenni ezt” – kezdte értékelését Milák arra a felvetésre, hogy az M4 Sportnak adott interjújában nem értékelte elég jónak 50.14 másodperces győztes idejét.

„Egy jót szerettem volna versenyezni, ezt megkaptam, azonban sem az első, sem a második ötvenen nem volt olyan az iram, mint amit szerettem volna. Most ez erre volt jó. Biztosan jó lett volna, ha van még valaki mellettem, de ez azért már a hetedik napom volt, én is ember vagyok, kicsit elfáradtam” – mondta a 22 éves olimpiai bajnok, aki kedden világcsúccsal védte meg címét 200 méter pillangón, pénteki csatája pedig elmaradt a címvédő amerikai Caeleb Dressellel, aki szerdán lépett vissza a további küzdelmektől.

„Összességében elégedett vagyok a világbajnoksággal, a szervezéssel, azzal, hogy itt lehetünk. Remélem, akad még ilyen lehetőségünk, de ha nem, akkor találkozunk 2027-ben” – mondta a Honvéd klasszisa, aki hozzátette, nagyjából öt nap pihenője lesz, utána viszont gőzerővel készül az augusztusi római Európa-bajnokságra, ahol hasonló sikereket szeretne elérni.

Milák önmaga harmadik, a magyar úszósport történetének 34. világbajnoki aranyát szerezte. Ő a negyedik magyar férfi úszó, aki egy világbajnokságon belül duplázott: Hargitay András 1975-ben Caliban 200 és 400 méter vegyesen nyert, Darnyi Tamás 1986-ban Madridban és 1991-ben Perthben vitte véghez ezt a bravúrt, Rózsa Norbert pedig 100 és 200 méter mellen 1994-ben Rómában állhatott a dobogó tetején.

Korábban írtuk