Fotó: MTI/Kovács Tamás
Hirdetés

A 19 éves magyar versenyző 1:50.73 perces idővel csapott célba, ezzel Michael Phelps 2009-es, 1:51.51-es rekordját adta át a múltnak. A szám másik magyar résztvevője, az olimpiai bronzérmes Kenderesi Tamás 1:57.10-zel a nyolcadik helyen végzett.

A Honvéd tinédzsere már a keddi elődöntőben erődemonstrációt tartott, egyedüliként úszott 1:53 perc alatt, 1:52.96-os ideje két éve Budapesten és a 2016-os riói olimpián is aranyérmet jelentett volna. A szerdai döntőben, ahogy azt megjósolta, a szám 2012-es olimpiai bajnoka, a Duna Arénában rendezett vb-n aranyérmes dél-afrikai Chad Le Clos kezdett a legerősebben, de Milák tartotta vele a lépést.

Ahogyan az elődöntőben, Milák 150 méternél lépett el a többiektől és már az is jól látszódott harminc méterrel a cél előtt, hogy az amerikai legenda világcsúcsa sem lesz igazi ellenfele, elképesztő idővel diadalmaskodott.

Milák a magyar úszósport 30. nagymedencés világbajnoki aranyát nyerte, a felnőttek között először állhat a dobogó tetején vb-n. A nyíltvízi úszók 5 kilométeres versenyében győztes Rasovszky Kristóf és a 200 méter vegyesen sporttörténelmi, sorozatban negyedszer első Hosszú Katinka után ő harmadik magyar világbajnok a Koreai Köztársaságban.

„Nem gondoltam, hogy világcsúcs lesz”

„Egyáltalán nem terveztem, hogy világcsúcs lesz. Chad Le Clos nagyon erősen kezdett, én nem éreztem magam olyan görcsösnek, mint a középdöntőben. Nem görcsöltem rá semmire, az időre sem, egyszerűen meg akartam nyerni, most már van aranyérmem is! Nem merem azt mondani, hogy tökéletes úszás volt, a fal nem jött ki jól. Az úszási sebesség jó volt, akárcsak a tempószám és a ritmus (…) Nagyon jó érzés, azt gondolom, jobban esik, mintha bárki másét döntöttem volna meg.”

– fogalmazott Milák Kristóf.

„Nem tudtam, hogy százötvennél merre járok, azt hittem ott vannak a hátsómban. Az utolsó harminc méteren azért hallottam a közönség reakcióján, hogy nagy lehet az előnyöm, de nem gondoltam, hogy világcsúcs, bár a végén éreztem, hogy jó idő lett”

– tette hozzá. Milák Adam Peaty után a második, aki Kvangdzsuban világcsúcsot úszott.

Az MTI érdeklődésére beszélt a jövő évi tokiói olimpiáról is:

„Ezek után nem mondom, hogy könnyebb vagy nehezebb lesz készülni, de van így már bennem annyi tapasztalat, hogy az olimpiához még nagyobb háttérrel, még magabiztosabban álljak”

A 2017-es világbajnok dél-afrikai Chad Le Clos a vegyes zónában a magyar újságíróknak elképedve dicsérte Milákot és egy szójátékkal – a magyar és a hihetetlen szó angol keverésével – jellemezte az új világbajnokot és világcsúcstartót: „Hunbelievable”