Fotó: MTI/Kovács Tamás
Hirdetés

A 19 éves magyar úszó szerdán 200 méter pillangón a 23-szoros olimpiai bajnok Michael Phelps 2009-es világrekordját megdöntve diadalmaskodott, két nappal később 100 méteren az előfutamból 51.42-es, az elődöntőből 50.95-ös idővel jutott tovább.

A Honvéd tinédzsere előzetesen azt mondta, az elődöntőben Phelps-világcsúcsot döntő Caeleb Dresselre kell majd figyelnie a fináléban, és amennyire csak lehet tapadni szeretne az amerikai klasszisra. Dressel – aki nagyjából fél órával korábban több mint négytizedes előnnyel nyert 50 méter gyorson – a rajt után kilőtt: Milák próbálta tartani a lépést, 50-nél harmadiknak fordult. Ekkor az amerikai a kidelfinezéssel óriási előnyt szerzett, eldöntötte a versenyt, Milák pedig végül elődöntős idejénél gyengébb eredménnyel, 51.26 másodperccel csapott célba.

„Nem ezt akartam. Azt hittem, jobb lesz, nem úgy sikerült, ahogy gondoltam. Nagyon rosszul jött ki a fal, ott kaptam egy testhosszt. Próbáltam visszahozni a második ötvenen, de csak így sikerült. Elfáradtam az utolsó napra, nem tudom, hogy testben vagy fejben, talán az utóbbi”

– értékelt csalódottan Milák.

A nap másik magyar érdekeltségű döntőjében, 200 méter háton Hosszú Katinka a szám olimpiai és világbajnoki ezüstérmeseként, Burián Katalin pedig Európa-bajnoki bronzérmeseként volt érdekelt. Úgy tűnt, Hosszú az első ötven után elengedte a finálét, így végül 24 esztendős honfitársa is megelőzte. A háromszoros olimpiai bajnok 2:10.08-as idővel csapott célba, Burián 2:08.65-tel zárt. A számot a 17 esztendős amerikai Regan Smith nyerte, aki pénteken az elődöntőben megdöntötte Missy Franklin 2012-es világrekordját, most pedig 34 századdal maradt el legjobbjától.

Burián a versenyt követően elmondta, nem sikerült ugyan a 2:07.43 perces egyéni csúcsát megjavítania, de boldog, hogy életében először felnőtt világbajnoki döntőben úszhatott. Hozzátette, úgy gondolta, Hosszú Katinka érmes lesz, ezért nagyon meglepte, hogy megelőzte klasszis honfitársát. Megjegyezte, nagyon nehezen ment neki az átállás, ezért a következő szezonban több ázsiai versenyre is elutazik majd, hogy a tokiói olimpián már ne legyenek hasonló problémái. A futam után Hosszú Katinka nem nyilatkozott az újságíróknak.

Két magyar szerepelt elődöntőben: a 23 éves Sztankovics Anna pályafutása során először úszott világbajnoki elődöntőben, ahol az előfutamban elért 31.13 másodperces idejénél gyengébbel, 31.41-gyel csapott célba.

„Az idővel természetesen nem vagyok elégedett, hiszen a legjobbammal (31.05 mp) döntőt úszhattam volna, de a körülményekhez képest mindent sikerült úgy csinálnom, ahogy elterveztem. Sikerült megélnem a pillanatot és felszabadultan úsznom”

– nyilatkozta.

Bohus Richárd 50 méter háton ugrott medencébe, rossz célba érkezése miatt azonban két századdal lemaradt a döntőről. Országos csúcsától mindössze 12 századdal elmaradva, 24.88 másodperccel csapott a célba, amivel tizedik lett.