Fotó: ShutterStock.com/katacarix
Hirdetés

A szakember kedden a Magyar Edzők Társasága által rendezett Újrakezdés Covid után című online konferencián beszélt tanítványai megpróbáltatásairól, illetve az újrakezdés időszakáról. A jochapress.hu beszámolója szerint a tréner elmondta, hogy a 200 méter pillangó világklasszisa mellett Márton Richárd is elkapta a fertőzést, viszont a két úszó különböző módon esett át a betegségen.

Miláknak szeptemberben a komoly fejfájásai mellett fájdalmas izomláza és magas testhőmérséklete volt, így teljes ágyhoz kötöttség következett nála, majd a gyógyszereknek és a jelentős mennyiségű C és D-vitaminkúrával együtt is tíz napra volt szüksége a betegség tüneteinek legyűréséhez. Ezzel szemben Márton Richárdnak – aki három héttel később kapta el a fertőzést – mindössze enyhe fejfájása és némi hőemelkedése volt, és sokkal gyorsabban regenerálódott.

Ahogyan a tréner fogalmazott, Milák esetében az első héten csak könnyű tornagyakorlatokra kaptak engedélyt a pulzusszám 120 alatt tartásával, majd ezt követően mehetett vízbe, de újabb egy hétig csak „alacsony fordulatszámon”, legfeljebb 2500-3000 métert megtéve.

„Csak ezen a harmadik héten lehetett egyértelműen érezni azt, hogy fizikailag és idegileg kezdi utolérni önmagát, ami a jobb motiváltságában is érzékelhető lett. A korábbi, optimális állapotbeli mutatóit azonban csak 2021 januárjában, tehát tíz heti munkát követően nyerte vissza” – mondta Selmeci Attila. 

Korábban írtuk


A tréner leszögezte, szerencsére a történtek már a múlté, mindkét versenyző fizikai állapota megelégedésre ad okot, miként az edzéseken mutatott intenzitás és a motivációik egyaránt optimálisak, amelyhez az orvosi segítségre feltétlenül szükségük volt.