Fotó: MTI/EPA/Jamamura Hirosi (illusztráció)
Háfra Noémi és Tóvizi Petra a Japánban zajló női kézilabda-világbajnokságon
Hirdetés

„Nagyon koncentrált és remek első félidőt produkáltunk, a játékosokon azt láttam, hogy segítették egymást. A támadás is jól működött, Kovacsics és Háfra az első öt perc után visszajött és keményen játszott, de azt hiszem, minden játékos hozzátett ehhez a győzelemhez” – mondta a jacusirói meccs után a dán edző.

Hozzátette, forgatta a csapatot, hogy mindenki tudjon egy kis önbizalmat szerezni, de egyáltalán nem volt könnyű a meccs. Kilenc méterről sok gólt tudott lőni együttese, ezek nagyon fontosak, ahogyan a jó védekezés is.

A két győzelemmel és két vereséggel álló magyarok akkor jutnak tovább a C csoportból – harmadik helyezettként -, ha pénteken legalább döntetlent játszanak a rosszabb gólkülönbséggel rendelkező Romániával, de már biztosan nem vihetnek magukkal pontot a középdöntőbe.

Tomori Zsuzsanna emlékeztetett, hogy a spanyolok és a montenegróiak elleni találkozókon nagyon sok problémájuk volt, ezeket átbeszélték, megpróbáltak minden beleadni, és átlendülni a holtponton. A Siófok átlövője hozzátette: nagyszerűen megoldották a kötelező feladatot, és támadójátékban gyakorolták mindazt, amit a románok ellen szeretnének mutatni.

„Nagyon jó lenne, ha megmaradna ez a sok keresztmozgás, mindenki ráindult most, és sokszor betaláltunk kívülről. Montenegró ellen nem volt meg a ritmus, csak lépegettünk, valaki beesett két ember közé, de már nem volt megfelelő ritmusa” – nyilatkozta.

Hangsúlyozta, a védekezésüket ugyanilyen szinten kellene tartaniuk pénteken. A háromgólos Tomori úgy vélekedett, a magyarok ilyen kiélezett helyzetben általában pozitívan szoktak kijönni a románok elleni meccsekből, és bízik benne, hogy most is mindenki átérzi a helyzet súlyát, és megnyerik a pénteki mérkőzést.

Szabó Laura elmondta, az volt a céljuk a furcsa stílust képviselő szenegáliak ellen, hogy két nehéz meccs után egy kicsit összekapják magukat.

„Szerintem jót fog tenni, hogy végre újra győztünk, ebből fogunk építkezni a román meccsre is” – fogalmazott az Érd beállója, aki egy gólt dobott.

Értékelése szerint az átlövők ezúttal jól teljesítettek, a szélsők hozták a szokásos jó formájukat, a kapusok pedig remek védésekkel segítették a társakat. Szabó hozzátette, a szerdai szünnapot arra használják, hogy összeszedjék az erejüket, és teljes erőbedobással menjenek neki a románoknak.

A kapus Triffa Ágnes közölte, próbált mindent megtenni és élvezni a játékot, mivel az előző meccsen nem játszott, a spanyolok ellen pedig kevés időt töltött a pályán.

„Kellemetlen ellenfél volt, de elég jól oldottuk meg a feladatot. A magyar-román teljesen más hőfokú mérkőzés szokott lenni, most ráadásul megkétszereződik a tét” – mondta a debreceni kapus, aki az első félidőben ötven százalékos teljesítményt nyújtott.

A világbajnokság győztese kijut a jövő nyári, tokiói olimpiára, a 2-7. helyezettek pedig selejtezőt játszhatnak márciusban.