Fotó: shutterstock, illusztráció

A kungfu alapjainak ismerete és a harcművészetek a mindennapok különböző nehéz helyzeteire is felkészültséget adnak – mondta Simicskó István honvédelmi miniszter szombaton Budapesten, a Harcművészek a határontúliakért kulturális és sport rendezvény ünnepi megnyitóján.

Az idén hetedik alkalommal szervezett rendezvényen a határokon túl élő magyar fiatalok egyebek mellett megismerkednek a nemzeti értékekkel, és ízelítőt kapnak a harcművész mesterek több évtized alatt megszerzett tudásából.

Simicskó István is bemutatott néhány harcművész technikát a gyermekeknek, akik emellett többek között Máday Norbert nagymester, a Magyar Wing Tsun Egyesület vezetője és egyesületének közreműködésével a wing tsun kungfu és a szablyavívás alapjaival ismerkedhettek meg.

Simicskó István beszédében kiemelte: szükség van olyan emberekre, akik tesznek közösségükért, a nemzeti közösségért. Ezért köszönettel tartoznak Máday Norbertnek is, aki nem csak a kungfu, hanem a hungarikumnak számító szablyavívás oktatásában is részt vesz – mondta.

A honvédelmi miniszter felidézte, hogy vasárnap lesz a honvédelem napja, Buda vára visszavételének ünnepe. A honvédelem napja a haza védelmének, a haza szeretetének is napja, a hazát szeretni, védeni is kell – emelte ki.

Felidézte, hogy napjainkban új típusú népvándorlás indult el, más civilizációból, más vallású emberek érkeznek. Most kiemelten fontos a szülőföld védelme, hogy „megmaradhasson magyarnak Magyarország – mondta.

Simicskó István a rendezvényen résztvevő fiataloknak azt üzente: fogalmazzanak meg nagy célokat, de soha nem felejtsék el honnan jöttek, képviseljék a magyar értékeket, és erősödjön bennük a hazaszeretet érzése.

MTI