Seszták Miklós szerint a szervezők mindent biztosítanak, hogy tökéletes legyen a pénteken kezdődő magyarországi vizes világbajnokság.

Fotó: MTI, Illyés Tibor


Fotó: MTI, Illyés Tibor

A világesemény sajtótájékoztatóján a nemzeti fejlesztési miniszter, aki egyúttal a szervezőbizottság elnöke, emlékeztetett rá, hogy példa nélküli gyorsasággal kellett felkészülniük a rendezésre, mert az eredeti házigazda, Mexikó visszalépett.
    
„Az utolsó percekig dolgozni fogunk, de ezek már az utolsó simítások. Mindent biztosítunk egy tökéletes versenyhez, teljesíteniük viszont a sportolóknak kell” – tette hozzá. Hangsúlyozta, hogy a vb költsége 46,4 milliárd forint, ezen kívül összesen valamivel több mint 84 milliárd forintért valósítottak meg tartós fejlesztéseket Budapesten és a Balatonnál.
    
A miniszter megfogalmazása szerint a világbajnokság alkalmat kínál rá, hogy Magyarország „megmutathassa arcát”, s minden adott ahhoz, hogy a „legszebb és leghangulatosabb” vb-t rendezhesse meg Budapest és Balatonfüred. 
    
„Ez az egész az összefogásról, a magyarok tehetségéről, és az ígéretek betartásáról szól” – fűzte hozzá, majd azzal zárta mondandóját, hogy „Hajrá magyarok, hajrá Magyarország!”.
    
Julio C. Maglione, a vizes sportokat összefogó nemzetközi szövetség (FINA) elnöke azt mondta, biztos benne, hogy a FINA történetének legnagyszerűbb vb-je lesz a mostani.
    
„Magyarország a világ egyik legcsodálatosabb országa, Budapest varázslatos, akárcsak az itt élő emberek” – jelentette ki, méltatva a fogadtatást, a vendéglátást. Hozzátette: egy vizes sportág áll az élen az olimpiai sportágak rangsorában, amennyiben a következő ötkarikás játékokon úszásban már 49 számban hirdetnek győztest.
    
Maglione külön köszönetet mondott Gyárfás Tamás FINA-alelnöknek, majd hangsúlyozta, Orbán Viktor miniszterelnök „most is azon fáradozik, hogy a magyarországi vb messzemenően sikeres legyen”.
    
Cornel Marculescu, a FINA ügyvezető igazgatója a vizes világbajnokságok kedvező gazdasági hatásairól beszélt, s kitért a mindenkori televíziós nézettségre is. Megemlítette, hogy például a 2013-as barcelonai vb-t 4,5 milliárdnyian látták, míg a 2015-ös kazanyi vb-t 6,8 milliárdnyian követték nyomon a tévé képernyője előtt. Hozzátette, hogy a FINA „nagyon nagy nézettséget” vár a magyarországi világbajnokságtól is.
    
Fürjes Balázs, a kiemelt budapesti beruházásokért felelős kormánybiztos leszögezte, hogy a világ egyik legjelentősebb sporteseményének megnyitójára minden elkészül. A vb-rendezés pozitív hozadékai között említette a több vízfelületet, kerékpárutat és zöldterületet. 
    
„A létesítmények elsősorban nem a világbajnokságra készültek, hiszen a közeljövőben az utánpótlás és a versenysport képviselői, valamint a nagyközönség veszi birtokba azokat” – fogalmazott. Egyszersmind köszönetet mondott azért a türelemért és megértésért, amellyel a budapestiek a vb-előkészületekkel elkerülhetetlenül együtt járó kényelmetlenségeket fogadták.
    
A sajtótájékoztató utolsó felszólalójaként Gyárfás Tamás rendkívül tömören csak ennyit mondott: „Mindent köszönök!”, majd még annyit tett hozzá: reméli, a teljesítmények, az eredmények majd magukért beszélnek.
    
A médiaesemény zárásaként bemutatták az Ördögh László tervezte világbajnoki érmeket, amelyek közül az első kettőt – egy-egy aranyat – Seszták Miklós Julio C. Maglione és Cornel Marculescu nyakába akasztotta.

MTI