Fotó: MTI/EPA/Hannibal Hanschke
Hirdetés

A közleményben az áll: az elmúlt napokban mind az UEFA, mind pedig a FARE eljuttatta válaszát a két hazai válogatott mérkőzés megszervezése előtt álló magyar szövetséghez.

„A várakozásoknak megfelelően a két szervezet továbbra is harcol a kirekesztés, ezen belül a rasszizmus ellen, ezért az ilyen üzenetet hordozó drapériákat ezután is büntetni fogja, ugyanakkor jelentős előrelépést jelent, hogy a kizárólag a történelmi Magyarország térképét és a magyar nemzeti színeket tartalmazó molinó önmagában nem minősül fegyelmi vétségnek” – írják.

Az egyeztetések eredményeképpen a történelmi Magyarország tiszteletét és a határontúli szurkolókkal való összetartozást szimbolizáló drapéria stadionba történő bevitelét a szövetség engedélyezni fogja az alábbi feltételek betartása mellett:

• kizárólag a történelmi Magyarország térképét ábrázolhatja, más szimbólumot vagy feliratot nem;
• kizárólag piros, fehér és zöld színek lehetnek rajta;
• a molinót – a megszokott módon – be kell mutatni tartalma, valamint az égésmentesítés ellenőrzése miatt;
• a molinó a stadionban nem korlátozhatja a szurkolókat a mérkőzés zavartalan nézésében.

„A szurkolóinknak ugyanakkor tudniuk kell, hogy ha a fentiek szerint engedélyezett drapériára a kihelyezésekor bármilyen módon rasszista vagy politikai üzenet kerül, illetve a drapériához bármilyen rasszista vagy politikai üzenet kapcsolódik, akkor az fegyelmi eljárást von maga után, és ezzel a szurkolóink maguknak, szurkolótársaiknak, a csapatnak és a magyar labdarúgás megítélésének ártanak. Az MLSZ a fentieken túl is minden szurkolót arra kér, hogy tartózkodjon a gyűlölet és a kirekesztés minden formájától” – olvasható a honlapon.

Sipos Jenő, az MLSZ szóvivője arról számolt be az MTI-nek, hogy óriási az érdeklődés a válogatott soron következő mérkőzései iránt, „ugyanis a csütörtöki, észtek elleni barátságos mérkőzésre már több mint 40 ezer jegy kelt el, míg a jövő hétfőn esedékes bolgárok elleni Eb-selejtezőre 50 ezernél is többen váltottak belépőt”.

– Továbbra is lehet jegyeket venni a két mérkőzésre a meccsjegy.mlsz.hu oldalon. A kapunyitás két órával a kezdés előtt lesz. Javasoljuk a közösségi közlekedés igénybe vételét, illetve azt kérjük a szurkolóktól, hogy időben érkezzenek a gyors és gördülékeny beléptetés érdekében és csomagokat ne hozzanak – mondta Sipos Jenő.

A Magyarország-Észtország felkészülési mérkőzés csütörtökön 19.30-kor kezdődik a Puskás Arénában, míg négy nappal később a Magyarország-Bulgária Eb-selejtező 20.45-kor.

Korábban írtuk