Hirdetés

Az agrártárca vezetője csütörtökön a Facebook-oldalán azt írta: „nekünk magyaroknak az öttusa egy fontos sportág, hazánk vezeti az olimpiai örökrangsort kilenc arany-, nyolc ezüst- és hat bronzéremmel”.

A lövészetből, úszásból, vívásból, futásból és lovaglásból álló öttusa az 1912-es olimpia óta szerepel az ötkarikás játékok programjában, a sportágak eddig még sosem cserélődtek – idézte fel.

Mint hangsúlyozta, az öttusa sportra a koronát éppen a lovaglás tette föl: „a ló által a lovaglás volt az öttusa sport legizgalmasabb, előre egyáltalán nem prognosztizálható versenyága, ahol megmutatkozott a ló és az ember harmonikus értéket teremtő, eredménnyel mérhető együttműködése is”.

Nagy István úgy fogalmazott: „mi magyarok a sportok és a lovak iránti elkötelezettségünkből az öttusa sport gyásznapjává nyilvánítjuk 2021. november 2-át”.

Korábban írtuk

Mint kifejtette, „a ma világát belengő láthatatlan szörny”, amely évezredes kultúrákat, természeti és épített értékeket, emberi hitet és sorsot tönkretevő ámokfutása elérte a sportot is nevesül az öttusa sportágat.

Nagy István bejegyzésében idézte Avery Brundage-t, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnökének szavait, amely szerint „ha a sport templomába belépsz hagyd a küszöbön kívül a nagypolitikát”.

Az agrárminiszter szerint a sporttal szembeni legnagyobb tiszteletlenség, amikor „megmagyarázhatatlan indokokra hivatkozva érdekkörök vindikálják a jogot a legklasszikusabb, emberi tevékenységhez közeli, nagy hagyományú sportágak szakmai evidenciáinak megváltoztatását”.

Úgy vélte továbbá, hogy a sport egy viselkedési forma, eszköz az ember nevelésében, amely a tevékenység által megérinti a testet és lelket. Tágabb értelmezésben – folytatta Nagy István – a sport az a nemzetet összetartó, nemzetet felemelő és nemzetet egészségben tartó erő, amely – mint rámutatott – „mással nem pótolható”.

„Az öttusa sportot pontosan az emberi teljesítőképesség sokoldalúsága emelte arra a megtisztelő szintre, amelyet úgy tudunk legfrappánsabban megnevezni, hogy az öttusások a sportág polihisztorai” – emelte ki.

„A lovas versenyága nélkül ezután már nem illő kifejezés a sportág megnevezésében az öttusa jelző. Az öttusa sportra a koronát pontosan a lovaglás tette föl, ahol két élőlénnyel és nem egy élettelen közeg vagy tárggyal való kapcsolat eredménye számított. Mélységesen megdöbbentő, megalázó és jogos szakmai és erkölcsi tiltakozást kiváltó ez a minősíthetetlen politikai döntés” – zárta bejegyzését.