Fotó: MTI/Illyés Tibor, archív, illusztráció
Hirdetés

„Talán a spanyol csapat gyorsabb volt védekezésben és támadásban is, sőt védekezésben el tudták venni a mieink elől a területet, hibákra kényszerítették őket, és az így megszerzett előnyt meg tudták tartani a végéig” – mondta az MTI-nek a kumamotói mérkőzés helyszínén a korábbi kiváló jobbátlövő.

A magyar női válogatott a kazahok legyőzése után 29-25-re kapott ki a spanyoloktól az olimpiai kvalifikációs világbajnokság csoportkörének második fordulójában. Nagy László úgy fogalmazott, jó kezekben vannak a lányok, tudják, mi lesz a dolguk a folytatásban, ezért nincs szükség az ő lelkesítő beszédére vagy tanácsaira.

„A tanulságokat le kell vonni, egy vereség nem a világvégét jelenti, a reális célok még előttük vannak. Ha lesz rá alkalmam és lehetőségem, akkor a mérkőzés helyszínén vagy a szállodában örömmel meglátogatom őket” – mondta.

A Telekom Veszprém férfiklub sportigazgatójaként is tevékenykedő Nagy László két napot Tokióban töltött, és hamarosan visszatér a japán fővárosba, hogy népszerűsítse a sportágat és Magyarországot.

„A kézilabda ebben az országban nem tartozik a legnépszerűbb sportágak közé, ebből kifolyólag az elmúlt két napunk azzal telt, hogy Tokió egyik kerületében népszerűsítettük a sportágat, iskolákban voltunk látogatóban, ahol edzéseket tartottunk a gyerekeknek” – mesélte.

Ezen kívül a jövő nyári, tokiói olimpia kézilabdás helyszíneinek feltérképezése is szerepelt a programjában.

„Pályabejáráson voltunk. Nem szeretnénk elkiabálni semmit, de fel akarunk készülni mindenre” – magyarázta.

Nagy László a magyar csapat további csoportmeccseit is a helyszínen tekinti majd meg Kumamotóban és Jacusiróban, azután december 6-án hazatért, mivel a Veszprém-Szeged férfi bajnoki rangadót mindenképpen élőben szeretné látni.


A magyar válogatott négy góllal kikapott a spanyoloktól

A magyar női kézilabda-válogatott 29-25-re kikapott Spanyolország csapatától a Japánban zajló olimpiai kvalifikációs világbajnokság vasárnapi játéknapján, a csoportkör második fordulójában.

Eredmény, csoportkör, 2. forduló, C csoport:
Spanyolország-Magyarország 29-25 (18-13)

Kumamoto, v.: Christiansen, Hansen (dánok)
lövés/gól: 47/29, illetve 43/25
gólok hétméteresből: 6/4, illetve 3/1
kiállítások: 8, illetve 10 perc

Magyarország:
Bíró – Lukács 4, Kovács A. 1, Tóvizi 5, Kovacsics 2, Tomori, Schatzl 2, cserék: Háfra 2, Kiss É., Tóth G. 1, Klujber 1, Márton G. 2, Faluvégi 2, Triffa, Szabó L. 2, Vámos 1, szövetségi kapitány: Kim Rasmussen

Kimondottan rosszul kezdték a meccset a magyarok, védekezésben nem voltak hatékonyak, támadásban sokat hibáztak, így a sokkal lendületesebb és pontosabb spanyolok a hatodik percben már 4-0-ra vezettek, ezért Kim Rasmussen szövetségi kapitány időt kért, majd kapust cserélt.

A folytatásban sem változott a játék képe, a magyarok védekezése nem működött, gólt pedig csak gyors indítás végén tudtak szerezni, felállt védőfal ellen tanácstalanok voltak. Két kulcsember, Kovacsics Anikó és Háfra Noémi gyengélkedése elbizonytalanította a csapattársakat is. A spanyol kapuban Zoqbi de Paula minden második lövést hárított, az első magyar védésre viszont több mint 21 percet kellett várni.

Kim Rasmussen addig variálta csapata összeállítását, amíg végre elkezdett működni a támadójáték, Tóth Gabriella irányításával sikerült felzárkózni 11-5-ről 14-12-re, ám az ellenfél ismét egy 4-0-s szériát produkált, és a szünetben öt góllal vezetett.

Kilenc perc telt el a második felvonásból, amikor a magyarok dán szakvezetője ismét időt kért, mert lényegében továbbra sem változott semmi: együttese sok hibával, bizonytalanul kézilabdázott, a sokkal pontosabb és hatékonyabb spanyolok magabiztosan őrizték vezetésüket.

A 43. percben a spanyol csapat elveszítette Cabral Barbosát, aki kilenc kísérletből hétszer volt eredményes, mivel harmadszor is kiállították, így már nem térhetett vissza a pályára.

A magyar kapuba visszaálló Bíró Blankának kilenc védése volt 16 perc alatt, csapattársai azonban rendkívül rosszul lőttek a másik kapu előtt. Később végre jöttek a gólok, sorozatban négy is, de hiába küzdöttek kitartóan a magyarok, már nem maradt idejük az egyenlítésre.

A mezőny legeredményesebb játékosa Cabral Barbosa volt hét találattal.

A két csapat 23. alkalommal találkozott egymással, 11 magyar győzelem és hat döntetlen mellett ez volt a hatodik spanyol siker.

A magyarok szombaton 39-15-re legyőzték Kazahsztánt, kedden Montenegró, szerdán Szenegál, pénteken pedig Románia ellen játszanak, és jelen állás szerint a két európai csapat közül legalább az egyiket le kell győzniük a továbbjutáshoz. A középdöntőbe az első három helyezett kerül. A világbajnokság győztese kijut a jövő nyári, tokiói olimpiára, a 2-7. helyezettek pedig selejtezőt játszhatnak márciusban.


Rasmussen: nem volt esélyünk a spanyolok ellen

Kim Rasmussen, a magyar női kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya elismerte, hogy nem volt esélyük a spanyol csapat ellen a Japánban zajló olimpiai kvalifikációs világbajnokság vasárnapi játéknapján, a csoportkör második fordulójában.

A dán edző a 29-25-re elveszített kumamotói meccs után úgy fogalmazott, nagy nyomás alatt játszottak, de figyelembe kell venni, hogy ez egy fiatal csapat, amely még nem volt annyit együtt, hogy ezt a feladatot meg tudja oldani. Emlékeztetett, hogy az elejétől kezdve hátrányban voltak, végig rohantak az eredmény után.

„Folyamatosan változtatnunk kellett, de igazából nem tudtunk jó helyzeteket kialakítani. Rengeteg eladott labdánk volt, próbáltam forgatni a csapatot, pozíciókat váltottunk, meg kellett néznem, hogy mi működik” – nyilatkozta.

Rasmussen rávilágított, hogy amikor hátrányban vannak, meg kell találniuk azt az egy dolgot, ami működik, ez pedig mentálisan nehéz időszak, mert olyan kézilabdát kellett játszaniuk, amit eddig még nem nagyon alkalmaztak.

„Ma nem volt esélyünk a nagyon jó formában játszó spanyolok ellen” – ismerte el. Hozzáfűzte, az első félidőben szinte nem volt védésük a kapusoknak, a folytatásban viszont visszaállt Bíró Blanka, aki fantasztikusan teljesített.

A Ferencváros kapusa emlékeztetett rá, hogy a mérkőzés elején kialakult nagy különbség végigkísérte őket, ezzel nagyon megnehezítették maguknak a találkozót. Felidézte, hogy a felkészülés során is előfordult, hogy az első és a második félidő eleje nem sikerült jól, beszéltek is róla, hogy nagyon kellene figyelniük erre.

„Nem szabad most csüggednünk, még nagyon sok meccs van előttünk, menni kell tovább. Most lesz egy szünnapunk, ami jót fog tenni, kitisztíthatjuk a fejünket és többet készülhetünk Montenegróra” – vélekedett Bíró.

A magyarok szombaton 39-15-re legyőzték Kazahsztánt, kedden Montenegróval, szerdán Szenegállal, pénteken pedig Romániával játszanak, és jelen állás szerint a két európai csapat közül legalább az egyiket le kell győzniük a továbbjutáshoz. A középdöntőbe az első három helyezett kerül. A világbajnokság győztese kijut a jövő nyári, tokiói olimpiára, a 2-7. helyezettek pedig selejtezőt játszhatnak márciusban.

A Bajnokok Ligája-címvédő Győri Audi ETO KC szélsője, a kétgólos Faluvégi Dorottya úgy vélekedett, hagyták a spanyoloknak, hogy a saját játékukat játsszák, ezzel nyertek. Nem tudták megtörni a lendületüket, pedig semmi olyat nem mutattak, amire ne számítottak volna.

A Siófok jelenlegi, a Ferencváros korábbi irányítója, a spanyol Nerea Pena úgy fogalmazott, bár a győzelmükhöz nem férhet kétség, hullámzóan teljesítettek. Tudatos volt részükről, hogy nagy lendülettel, sok futással kezdtek.

„Megpróbáltuk megakadályozni a magyarok ellentámadásait, mert ez a legveszélyesebb fegyverük, és eleinte nagyon pontosak voltunk védekezésben és támadásban is. Minden jól működött, nagyszerű volt az együttműködés a csapatban” – nyilatkozta.

A 43. percben a spanyolok végleges kiállítás miatt elveszítették Cabral Barbosát, aki hét góljával a mezőny legeredményesebb tagja volt. Ezután egy időre visszaestek, és a négygólos Pena is elismerte, hogy nehéz volt számukra ez az időszak. Hozzátette, a továbbiakban sem várnak rájuk könnyű meccsek, de mivel két győzelemmel kezdtek, a csoport első helyét célozzák meg.