Fotó: Demokrata/Somfai Sándor

Nem lesz a fővárosban népszavazás a 2024-es budapesti olimpiai és paralimpiai pályázatról, mivel a kezdeményező Erdélyi Katalin Krisztina a november 24-i határidőig nem vette át az aláírásgyűjtő íveket.A Fővárosi Választási Bizottság (FVB) pénteken arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a kezdeményezés tárgyában szereplő kérdést október 6-án hitelesítette, s az október 20-án emelkedett jogerőre. A kérdés úgy szólt: „Egyetért-e Ön azzal, hogy Budapest Főváros Önkormányzata vonja vissza a 2024. évi nyári olimpiai és paralimpiai játékok megrendezésére irányuló pályázatát?”
    
Az aláírásgyűjtő íveket az FVB október 25-én hitelesítette, a kezdeményezőnek innentől számítva 30 nap állt rendelkezésére ahhoz, hogy a fővárosi választópolgárok 10 százalékának, azaz nagyjából 138 ezer lakosnak az aláírását összegyűjtse. Az FVB tájékoztatása szerint azonban a kezdeményező nem vette át az aláírásgyűjtő íveket, ennek megfelelően nem tudta bemutatni a népszavazás kiírásához szükséges aláírásokat, így a voksolásra nem kerül sor.
    
Erdélyi Katalin Krisztina szeptember 6-án, magánszemélyként benyújtott másik országos népszavazási kezdeményezését a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) október 5-én nem hitelesítette. Abban a kezdeményezésben a kérdés az alábbi volt: „Egyetért-e Ön azzal, hogy az Országgyűlés helyezze hatályon kívül a XXXIII. nyári olimpiai és XVII. nyári paralimpiai játékok pályázatáról és rendezéséről szóló 2016. évi LVIII. törvényt?” A testület akkor 9:2 arányban úgy döntött, hogy a kérdés nem hitelesíthető, mert a törvény hatályon kívül helyezése az Országgyűlés hatáskörébe tartozó szervezetalakítási kérdést érint, a már létrehozott és létrehozandó szervezetek tekintetében. A kérdés emellett az NVB szerint nem felel meg a választópolgári egyértelműségnek sem, mert azt a hamis látszatot kelti, mintha a törvény visszavonása a pályázat visszavonását jelentené.
    
A 2024-es olimpia megrendezéséért Budapest mellett Los Angeles és Párizs verseng. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) jövő szeptemberben, Limában dönt a helyszínről. A 2024-es játékok lesz az első olyan, amelyet a kisebb és olcsóbb olimpiákat megcélzó, Agenda 2020 reformprogram 2014 decemberi elfogadását követően ítél oda a NOB.

MTI