A Bajnokok Ligája első csoportmeccse előtt beszélgettünk Kubatov Gáborral

2011-ben én csinálhattam az első interjút Kubatov Gáborral, miután az FTC elnökévé választották. Most a Bajnokok Ligája első csoportmeccse előtt beszélgettünk. Lássuk, tudok-e még kérdezni. 😉

Gepostet von Menczer Tamás am Montag, 19. Oktober 2020
Hirdetés

Kubatov Gábor, a Ferencvárosi Torna Club elnöke a Bajnokok Ligája csoportkörének kedd esti rajtját megelőzően adott interjút Menczer Tamás korábbi televíziós sportújságírónak, aki jelenleg a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára. A klubelnök a Facebookon közzétett videóban beszélt már teljesült és még megvalósításra váró álmairól is.

A beszélgetésnek két apropója volt: egyrészt 2011-ben, klubelnökké választását követően Menczer Tamás készítette az első interjút Kubatov Gáborral, másrészt amikor a Fradi a Barcelona ellen megkezdi BL-csoportkörös szereplését, érdekes visszatekinteni az akkor elhangzottakra.

„Én nem tudok úgy dolgozni, hogy ne mindig a csúcsra vágyjak, és már akkor is a Bajnokok Ligája dallama járt a fülemben, hogy én szeretnék egyszer oda eljönni” – mondta az interjúban Kubatov Gábor. – „Vannak még merészebb álmaim is, de azok majd lehet, hogy később jönnek el.”

A klubelnök arról is beszélt: a sport lényege az, hogy ezen keresztül hány gyerek életén tudnak segíteni.

Korábban írtuk