A Nemzet Sportolói május 20-án javasolták, hogy Monspart Sarolta áprilisi halála után Jónyer kerüljön közéjük 12. tagként. Bár a hivatalos bejelentés még nem történt meg, a sporttársak összegyűltek a kiváló asztaliteniszező köszöntésére.

Hirdetés

Az eseményen részt vett Gergely Gábor és Klampár Tibor, az ünnepelt világbajnok csapattársai, Nagy Tímea kétszeres olimpiai bajnok párbajtőrvívó, a Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesületének elnöke, valamint Wladár Sándor olimpiai bajnok úszó, a Magyar Úszó Szövetség elnöke, Kásás Zoltán vízilabdázó és Komáromi Tibor birkózó.

 A Nemzet Sportolójának életútját Bajkai István országgyűlési képviselő méltatta. Kiemelte akaraterejét, hitét, munkabírását, és úgy fogalmazott, „a magyar földön óriások születtek”, akiknek tehetségük, akaratuk, hitük és múltuk van, Jónyer pedig közéjük tartozik.

„Úgy képviseli a múltat, hogy itt van közöttünk. Büszkék lehetünk arra, hogy a kortársai vagyunk, számomra pedig külön megtiszteltetés, hogy a barátai közt tart engem számon” – jelentette ki Bajkai István.

Korábban írtuk

Idősebb Lomnici Zoltán, az Aranycsapat Testület elnöke hangsúlyozta, Jónyer István abba a 12 fős körbe került, ahova a sportolók közül csak a legjobbak. Kiemelte, a fiatal versenyzőknek fontos látniuk, érezniük, hogy az idős sportolókat is megbecsülik.

„Jónyer Istvánról az eredményei mellett ki kell emelni, hogy végig szerény volt, ember tudott maradni. Támogatta a nehéz helyzetben lévő idős sportolókat, minden fórumon kiállt az érdekükért, ugyanakkor a fiatalokat is segíti tanácsaival” – mondta Lomnici.

Jónyer István elcsukló hangon mondott köszönetet az egybegyűlteknek, és elárulta, régóta szeretett volna bekerülni a Nemzet Sportolói közé.

„A 21 valóban szerencsés szám, 21 pontig tartott egy játszmánk, és 2021-ben kerültem a Nemzet Sportolói közé” – fogalmazott, majd hozzátette, a döntés napján annyi telefonhívást, gratulációt kapott, hogy még arra sem jutott ideje, hogy az ünnepi alkalomból megigyon egy pohár whisky-t.

„Minden gyereknek legyen egy álma az életben, amit megvalósít, nekem sikerült” – mondta, végezetül két embernek külön megköszönte, hogy idáig jutott, mégpedig csapattársainak, Gergely Gábornak és Klampár Tibornak.

A Nemzet Sportolója díjat azok a hatvan éven felüli, kimagasló eredményeket elért magyar sportolók kaphatják meg, akik aktív sportpályafutásuk befejezése után is meghatározó szerepet játszanak a sportéletben. Egyidejűleg tizenketten tartozhatnak a Nemzet Sportolói közé.

A sporttörvény alapján a Nemzet Sportolói tesznek javaslatot az új tagra, akit a sportért felelős államtitkár terjeszt fel, majd a jelöltről a kormány dönt.

A Nemzet Sportolója jelenleg Balczó András, Hammerl László, Weltner Györgyné Ivánkay Mária, Kamuti Jenő, Bíróné Keleti Ágnes, Magyar Zoltán, Portisch Lajos, Sági Györgyné Rejtő Ildikó, Schmitt Pál, Varga János és Faragó Tamás.