Fotó: MTI/EPA-KEYSTONE (archív)
Hirdetés

„A NOB-nak könnyebb lett volna a játékokat vis maiorra hivatkozva törölni, így megkaptuk volna a biztosítási összeget. De mi azért vagyunk a NOB-ban, hogy megszervezzük az ötkarikás játékokat, és nem azért, hogy töröljük” – idézte a német sportvezető L’Equipe-nek adott nyilatkozatát az olimpiai hírekre és sportágakra szakosodott insidethegames.biz portál.

Thomas Bach hozzátette: a pandémia okozta válság megmutatta, hogy nagyobb szolidaritásra van szükség úgy a sportban, mint a társadalomban.

„Remélem, hogy ez az egész a jövőben még jobb együttműködést eredményez majd a nemzetközi szövetségek és nagy sportesemények szervezői között” – emelte ki.

A tokiói olimpia eredetileg ebben a hónapban kezdődött volna, a járvány miatt azonban példátlan módon márciusban úgy döntöttek a szervezők és a NOB, hogy egy évvel eltolják a világ legnagyobb sporteseményét. A közelmúltban egyre több sportoló, sportvezető és virológus fejezte ki aggodalmát, hogy vakcina nélkül még jövőre sem lehet megrendezni az olimpiát. Egy közvélemény-kutatás szerint hasonló véleményen van a japánok 77 százaléka is.

Korábban írtuk