Fotó: MTI/Illyés Tibor
Battai Sugár, Márton Anna, Pusztai Liza és Katona Renáta (b-j) a női kardozók csapatversenyének negyeddöntőjében a világméretű koronavírus-járvány miatt 2021-re halasztott 2020-as tokiói nyári olimpián a Makuhari Rendezvényközpontban 2021. július 31-én
Hirdetés

A Katona Renáta, Márton Anna, Pusztai Liza, Battai Sugár összeállítású együttes a dél-koreaiaktól és a házigazda japánoktól elszenvedett vereség után egy újabb ázsiai rivális, Kína ellen lépett pástra, és 45-30-ra alulmaradt.

A kilenc asszó közül mindössze egyet sikerült megnyernie a teljesen szétesett magyar csapatnak, az utolsó előtti párban Battai 6-5-re verte a rivális csereemberét, az ekkor beállt Kuo Ji-csit, de egyébként kínai fölényt hozott a mérkőzés.

„Az elvesztett negyeddöntő után nagyon letargikus állapotba kerültünk. Nem sok hiányzott ahhoz, hogy bekerüljünk a négy közé, ami a célunk volt. Sajnos a mai teljesítményünk ennyire volt elég – nyilatkozott Katona Renáta. – Természetesen szerettük volna megnyerni az alsóági meccseinket, de úgy éreztem, hogy még mindig a Dél-Korea elleni összecsapás hatása alatt voltunk. Nagyon elkeseredtünk, hogy nem sikerült azon győzünk.”

Ez volt az utolsó magyar érdekeltégű szám vívásban, a sportági küldöttség egy-egy arany- (Szilágyi Áron), ezüst- (Siklósi Gergely) és bronzérmet (férfi kardcsapat) nyert, illetve egy negyedik (Márton Anna), egy hetedik (női tőrválogatott) és egy nyolcadik (női kardválogatott) helyet szerzett a japán fővárosban.

Korábban írtuk

Eredmények:

női kard, csapatverseny:

————————

elődöntő:

Orosz olimpiai csapat-Koreai Köztársaság 45-26

Franciaország-Olaszország 45-39

az 5. helyért:

Japán-Egyesült Államok 45-43

a 7. helyért:

Kína-Magyarország 45-30

korábban:

negyeddöntő:

Koreai Köztársaság-Magyarország 45-40

Orosz olimpiai csapat-Japán 45-34

Franciaország-Egyesült Államok 45-30

Olaszország-Kína 45-41

az 5-8. helyért:

Japán-Magyarország 45-42

Egyesült Államok-Kína 45-35

később:

bronzmérkőzés:

Olaszország-Koreai Köztársaság 11.30

döntő:

Orosz olimpiai csapat-Franciaország 12.30