Fotó: MTI/EPA/Christian Bruna
Fotó: MTI/EPA/Christian Bruna
Hirdetés

A magyar szövetség (MASZ) tájékoztatása szerint a 21 éves versenyző több mint másfél méterrel megdöntötte idei legjobbját (76,61), s a kvalifikációs szintet (77,50) is magabiztosan túldobta, így indulhat a jövő évi ötkarikás játékokon.

Halász – aki a hétpróbázó Krizsán Xénia után a második olimpiai szinttel rendelkező magyar atléta – a negyedik helyen végzett.

„Igazából nem volt kérdés, hogy Bence meg fogja dobni a szintet, ugyanakkor lelkileg megnyugvást adhat neki, hogy ilyen hamar sikerült. Ez már most látszott, hiszen a következő dobása még nagyobb volt, sőt, az azt követő nyolcvan méter fölé szállt, de ott kilépett a körből” – mondta az MTI-nek Németh Zsolt, aki testvérével, Németh Lászlóval közösen felel Halász Bence felkészítéséért.

A szakember hozzátette, rendkívül sűrű program vár tanítványára, aki a felnőtt világbajnokság mellett indul az U23-as Európa-bajnokságon is, illetve többek között a Gyula István Memorialon is dobókörbe lép.

Az Irena Szewinska-emlékversenyen Nguyen Anasztázia 6,57 méterrel megnyerte a női távolugrást, Szűcs Valdó pedig 13.98 másodperccel ötödik lett 110 méter gáton.