A 90 kilogrammos Sáfrány Péter első mérkőzésén kikapott, így helyezetlenül zárt a budapesti cselgáncs-világbajnokság keddi versenynapján.

Hirdetés

A nap négy hazai versenyzője közül elsőként Sáfrányt szólították tatamira, a Miskolci VSC 23 éves junior világbajnoka a 64 között a felnőtt vb-harmadik kirgiz Erlan Serovval szállt szembe, akitől mindkét korábbi találkozójukon kikapott. A két World Tour-éremnél tartó magyar két intést követően egy hátsó gáncsra jukót kapott, de nem sokáig örülhetett, mert 50 másodperccel az alapidő vége előtt miután földre került, „ott felejtette” a karját, az Ázsia-bajnok pedig élt a lehetőséggel, és karfeszítéssel nyert. Így az U23-as Európa-bajnok magyar helyezetlenül zárt.

„Két és fél hónapot kihagytam a vállam miatt, ráadásul még sosem tudtam megverni ezt a kirgizt, úgyhogy örülök, hogy egyszer el tudtam dobni” – nyilatkozta Sáfrány az MTI-nek. „Jelenleg 60-70 százalékosnak érzem magam, de a pénteki csapatversenyen ott leszek”.


A 70 kilogrammos Özbas Szofi sikerrel vette az első akadályt, Czerlau Jennifer viszont egy vereséggel kiesett.

Az áprilisban Európa-bajnok, 2023-ban pedig világbajnoki bronzérmes Özbas – aki a 2021-es budapesti vb-n hetedik lett – a 64 között az Ázsia-bajnokságon ötödik mongol Yesui Darkhanbatbayarral csapott össze, pályafutása során először. A csata mindössze bő egy percig tartott, ezalatt a BHSE 23 éves kiválósága előbb comb-, majd horogdobásra kapott vazaarit, így a második már ippont ért. A folytatásban a lengyel Katarzyna Sobierajska következik.

Súlycsoporttársa, az egy European Open-éremnél tartó Czerlau Jennifer az olimpiai harmadik belga Gabriella Willemsszel találkozott, aki egy perccel az alapidő vége előtt egy lábszárátforgatásra jukót kapott, előnyét pedig végig megtartotta. Így a Miskolci VSC 23 éves versenyzője helyezetlenül zárt.

A 70 kilogrammos Özbas Szofi megnyerte második mérkőzését is, ezzel bejutott a nyolcaddöntőbe a budapesti cselgáncs-világbajnokság keddi versenynapján.

Ezúttal a 32 között a három World Tour-éremnél tartó lengyel Katarzyna Sobierajskával szállt szembe. Első találkozójuk 15. másodpercében a BHSE versenyzője máris vazaarival vezetett egy támasztott válldobást követően. Az egy fejjel magasabb rivális a folytatásban sem veszélyeztetett, aztán másfél perccel az alapidő vége előtt a 23 éves magyar egy remekül kivitelezett belső horogdobással véget vetett a küzdelemnek.

A 16 között az idén 63-ból 70 kilóba felment Özbas a spanyol Ai Tsunoda Roustanttal csap össze.


A 90 kilogrammos Nerpel Gergely egy vereséggel kiesett.

A TFSE versenyzője, aki eddig két European Open-érmet gyűjtött, a 32 között kezdett, ellenfele pedig a fehérorosz Jahor Varapajeu volt. A három World Tour-éremnél tartó ellenfél kifordult egy remek támasztott válldobásból, aztán 25 másodperccel az alapidő vége előtt a 24 éves magyar egy válldobásból a hátára esett, ami ippongyőzelmet jelentett Varapajeu számára.

Nerpel így helyezetlenül fejezte be a vb-t.

Korábban írtuk