Páratlan páros
Ezüstérmet nyert a Barta Luca, Réti Kamilla páros váltóban a budapesti öttusa-világbajnokság első napján. A lányokkal sikerük mellett az ötkarikás játékok új sportágairól, az öttusát fenyegető veszélyekről és az elkaszált budapesti olimpiáról is beszélgettünk.
– A Nemzetközi Öttusaszövetség az év legjobb versenyévé választotta a budapesti világbajnokságot. Egyetértenek a döntéssel?
Barta Luca: – Bár ez volt az első vébé, amin részt vettem, azt hiszem, kijelenthetem, pályafutásom legszínvonalasabb bajnoksága volt, jóval több programmal és nézővel, mint a többi nemzetközi versenyen. Ilyen hangulatban pedig egészen más pályára lépni.
Réti Kamilla: – 1999-ben, hatévesen kinn voltam a Margitszigeten megrendezett vébén, ami mély nyomot hagyott bennem, fergeteges hangulatú rendezvény volt. Amikor kiderült, hogy idén nem ott lesz a világbajnokság, nagyon elkeseredtem. Utólag azonban nem bánom, hogy így alakult. Igaz, korábban arról volt szó, hogy a mostani vébén egy helyen zajlanak majd a küzdelmek, az úszásra végül nem a Kincsem Parkban, hanem a Ludovikán került sor, de a helyszínek és a szervezés is szuper volt.
– Mire emlékeznek a befutóból?
R. K.: – Amikor Luca az utolsó körét csinálta, már számítottunk rá, hogy másodikak leszünk. A szurkolóink persze az utolsó pillanatot is feszülten figyelték, édesapám például annyira szorított nekünk, hogy összeroppantotta a kezében tartott szemüvegét, a nővérem pedig azt mondta, még a befejezés után is remegett a lába az izgalomtól.
B. L.: – Én majdnem elájultam, annyira kimerültem a végére, a homokos talaj kivette az összes energiámat. Őszintén szólva számomra nem is a célba érkezés pillanata volt a legörömtelibb, hanem az, hogy a lovaglás mindkettőnknek hibátlanul sikerült.
– A világbajnoki ezüst megszerzése előtt nem sokkal egy Európa-bajnoki bronzérmet is bezsebeltek. Mitől táltosodtak meg az utóbbi időben?
B. L.: – Én eredetileg nem is indultam volna a vébén, de mivel Alekszejev Tamara megsérült, az őt felváltó Guzi Blanka pedig előrébb csúszott egy helyet, így egyéniben indulhatott, Kállai Ákos szövetségi kapitány úgy döntött, engem állít a váltóba. Kamillával régóta ismerjük egymást, de idén februárban, a Rio de Janeiró-i kéthetes meleg égövi edzőtáborozáson csiszolódtunk össze igazán, azóta a magánéletben is jó barátnők vagyunk.
R. K.: – Hat év korkülönbség van köztünk, ezért korábban nem igazán volt lehetőség, hogy együtt versenyezzünk. Az Eb-n nem sikerült kihoznunk magunkból a maximumot, hiányérzet maradt bennünk, szerettünk volna bizonyítani, hiszen tudtuk, hogy többre vagyunk képesek. A vívók között mindketten az élmezőnyhöz tartozunk, viszont hajlamosak vagyunk túlgondolni az asszókat, ezért nem mindig jött ki a lépés. Most végre igen. Márpedig ha egy öttusaversenyen a vívás és a lovaglás jól sikerül, ott vagy az elsők között.
– Ki a főnök önök közül?
B. L.: – Sokszor hagyatkozom Kamillára, én húszéves vagyok, ő huszonhat. Sok edzőtáborban járt, rengeteg versenyen vett részt, nekem viszont ez az első megmérettetésem a felnőttek között. Jó volt olyan társsal rajthoz állni, aki rutinos, tapasztalt versenyző.
– Az olimpia előtt egy évvel világbajnoki ezüstérmesnek lenni nem rossz dolog. Sajnos azonban az öttusa váltószáma nincs az ötkarikás játékok programjában. Nem tartják igazságtalannak?
B. L.: – Dehogynem. Az úszok vagy az atléták annyi számban nyerhetnek, amennyiben indulnak, nálunk viszont egyetlen érmet osztanak ki a férfiaknál és a nőknél is. Szerintem a váltó és a csapat simán elférne a versenyszámok sorában.
R. K.: – Egy ilyen változásnak kifejezetten örülnénk. Persze már az is pozitív eredmény, hogy egyáltalán ott van az olimpiai sportágak sorában az öttusa, 2000 óta ugyanis többször elhangzott, hogy leveszik a programból, mondván, a laikusoknak unalmas, a lebonyolítása pedig hosszú időt vesz igénybe.
– Annak érdekében, hogy a sportág a laikusok számára is élvezhetőbbé váljon, az utóbbi időben rengeteg újítást vezettek be. Nehéz volt alkalmazkodni ezekhez az előírásokhoz?
B. L.: – Én a koromból adódóan már erre a rendszerre álltam rá. Az idősebb versenyzőknek ugyanakkor biztos hogy nem könnyű megszokni a változást.
R. K.: – Engem inkább az zavar, hogy vannak olyan változtatások, amiket nem gondoltak át alaposan, mielőtt bevezették őket. A bónuszvívás során például egy tussal mindössze egy pluszpont szerezhető. Semmi értelme. Ráadásul elvesz a pihenőidőnkből, nem tudunk kellőképp ráhangolódni a lovaglásra. Csak állunk, várunk, miközben kihűl az izomzatunk, a nézők pedig halálra unják magukat.
– Hogy érzik, elmúlt a veszély, stabil lábakon áll jelenleg az öttusa?
R. K.: – Nem teljesen. Sajnos az olimpiában sokan már csupán az üzleti hasznot látják, egy óriási reklámfelületként tekintenek rá. Ez pedig folyamatos fenyegetést jelent azokra a sportágakra nézve, amelyeknek bonyolultabb a szabályrendszerük, emiatt pedig kevesebben követik őket a televízión keresztül. Lehet, hogy a kívülálló számára gyakran nem egyértelmű, hogy mit lát a képernyőn, de az is biztos, hogy aki egyszer kilátogat egy öttusabajnokságra, az maradandó élménnyel gazdagszik. Csak hát iszonyú nehéz kicsalni az embereket a versenyekre.
– Miért?
B. L.: – Kissé alulreprezentált a sportág. A budapesti úszó-világbajnokság előtt elárasztották a fővárost a versenyt hirdető plakátok, a televízióban is folyamatosan reklámozták, az egész ország tudott róla, hogy milyen nagyszerű sportesemény közeleg. Az öttusavébé ezzel szemben tizedannyi figyelmet kapott.
R. K.: – Pedig biztosan volna rá kereslet. A londoni és a riói olimpián például tömve voltak a lelátók. Kíváncsi lennék, itthon hasonló lenne-e a helyzet. Erre persze nem kapunk választ egyhamar.
– Dühös?
R. K.: – Igen. Nehezen tudom megbocsátani, hogy elkaszálták a budapesti olimpiát. De hagyjuk a politikát…
– Egyre biztosabbá válik, hogy a jövőben a breaktánc is olimpiai versenyszám lesz. Mit szólnak ahhoz, hogy évről évre modern elemekkel bővül az ötkarikás játékok programja?
R. K.: – Nem zavarna, ha közben nem akarnák száműzni az ősi sportágakat. Úgy gondolom, a helyes megoldás az lenne, ha az ilyen különlegességek show-elemként színesítenék az olimpia két hetét.
– Állítólag a 2022-es ifjúsági olimpián a futás, az úszás és a lövészet már egy kombinált számként szerepel majd…
R. K.: – Tényleg? Ez azért egy kicsit nevetséges. Hogy kell elképzelni? Kiszállsz a medencéből, és vizesen, lemerevedett karral lősz majd? Szerintem ez technikailag megvalósíthatatlan.
B. L.: – Én már hallottam olyat is, hogy a laser-runt (lézerpisztolyos futás) egyéni számként vinnék olimpiára. Ez aztán tényleg butaság lenne. Az afrikai országok futásban verhetetlenek, olyan hegemóniát szereznének, amit lehetetlen lenne megtörni.
– Mi a helyzet a lovaglással? Ez a versenyszám is sok kritikát kap, mondván, igazságtalan, mivel a versenyző teljesítménye attól is függ, milyen lovat sorsolnak neki…
B. L.: – Ez igaz, de minden sikerhez kell egy csipet szerencse. Egyébként a kritizálás helyett ildomosabb volna magasabb szinte emelni egyes versenyzők lovaglótudását. Rengeteg az alulképzett lovas a mezőnyben, vannak, akik egyenesen arra gyúrnak egy-egy versenyen, hogy fennmaradjanak a ló hátán. Több hozzáértéssel a sérülések számát is csökkenteni lehetne. Nagyon sajnálnám, ha likvidálnák ezt a számot, mindkettőnknek ez a kedvence.
R. K.: – Szerintem azért sokat javult a helyzet, a vébén már talán nem is voltak olyanok, akik nullás eredménnyel végeztek. Ugyanakkor vannak nemzetek, amelyek valóban nem fektetnek kellő súlyt a lovaglásra. Ennek általában anyagi okai vannak. Magyarország egyedülálló abból a szempontból, hogy a hazai öttusaszövetségnek saját lovai vannak. Nyugat-Európában bérelni kell a lovakat, amikért egy versenyre akár 60 ezer forintnak megfelelő összeget is elkérhetnek. Ezért is rendeznek nálunk ilyen sok nemzetközi versenyt. Jövőre például az Európa-bajnokságnak is mi adhatunk otthont. Hatalmas öröm ez számunkra. ν