Fotó: shutterstock.com
Hirdetés

A járvány időszaka alatt az egyhangú, szürke mindennapokból való szabadulásra nem sok lehetőség maradt. Az iskolai testnevelésórák megtartására nincs mód, a játszóházak és a kalandparkok zárva, a játszótereket a fertőzésveszély miatt a legtöbben kerülik mostanában, a gyerekek életmódja így meglehetősen mozgásszegénnyé vált, a szülőknek pedig komoly fejtörést okoz, hogy milyen szabadtéri programot csináljon a család hétvégente. A lovaglás, amire a pandémia alatt is van lehetőség, keveseknek jut eszébe, holott több szempontból is az egyik legjobb kikapcsolódási forma: fejleszti az izomzatot, a mozgáskoordinációt és az egyensúlyérzéket, serkenti a belső szervek működését, állandó tanulásra késztet, vagyis az agyat is tornáztatja, miközben közelebb hozza a természetet, ezáltal korosztálytól függetlenül mindenkinek kellemes és megnyugtató.

Vissza a természetbe

– A tavaly márciusi berobbanásakor úgy döntöttünk, hogy egy ideig nem fogadunk vendégeket. Persze egyébként is visszaesett volna a látogatóink száma, hiszen a fertőzésveszély sokakat visszatartott a közösségi programokon való részvételtől. A hosszú bezártságtól egy idő után mindenki megcsömörlött, nem csoda, hogy a járvány enyhülésekor, a korlátozások részleges feloldásával szép lassan hozzánk is elkezdtek visszaszivárogni az állandó látogatóink; nyáron kis létszámú napközis tábort is tartottunk. Most már szinte csak azok a gyerekek maradnak el, akiket azelőtt a veszélyeztetett korosztályba tartozó nagyszüleik hordtak hozzánk lovasoktatásra – mondja lapunknak Molnár Kármen, a pákozdi Capitol Lovarda munkatársa. Hozzáteszi, az igazi áttörést a forgalmukban az ősz második fele hozta, amikor az iskolai órarendek véglegessé váltak, illetve kiderült, hogy az összes szórakozásra vagy testmozgásra alkalmas zárt létesítmény működését ideiglenesen fel kell függeszteni.

Mivel a lovak mindennapi ellátása és mozgatása a járvány ideje alatt is megoldásra váró feladat, a Magyar Lovassport Szövetség a koronavírus megfékezése érdekében javaslatokat tett a lovardáknak. Az általános higiéniai szabályok betartása és betartatása mellett azt kérték az illetékesektől, hogy legyenek zárva a csoportosan látogatható büfék és egyéb vendéglátó egységek, közösségi terek, töröljék el a csoportos órákat, szüneteltessék a lovastáborokat, és halasszák el a lovardai rendezvényeket. Az intézményvezetők komolyan vették a felszólítást, megszabták például, hogy a pályákon hányan tartózkodhatnak egyszerre. Van, ahol a zsúfoltságot egy internetes táblázat segítségével kerülik el: a vendégeknek előre regisztrálniuk kell a szabad időpontokra és helyszínekre. A létszámkorlátozás mellett a legtöbb lovardában bezárták a gócpontnak számító öltözőket, a többi közös helyiségbe pedig, mint például a mosdó, kézfertőtlenítőket helyeztek ki.

Hóban, fagyban is

A Capitol Lovardában a kísérőknek az ott-tartózkodás alatt maszkot kell viselniük, de ugyanez a szabály vonatkozik a lovasokra is, amíg fel nem ülnek a patás hátára. A szülőket arra kérik, hogy a lovarda helyett lehetőség szerint inkább az autójukban várakozzanak, a komplexum területén pedig tartsák be az egymás közötti másfél méteres távolságot.

Korábban írtuk


– Örülök, hogy még most, a koronavírus sújtotta időszakban is van hova fordulni, ha tartalmas, fejlesztő programot keresünk a gyermekünknek. Középső csoportos lányom óvodájában a járvány­ügyi előírások miatt külsősök jelenleg nem tarthatnak foglalkozást, és mivel a legtöbb, általunk is látogatott délutáni különóra sem engedélyezett, nagyon megörültünk, amikor megtudtuk, hogy van lehetőség szabadtéri lovaglásra – mondja a Demokratának Szakadáti-Póka Vanessa. A fiatal édesanya hozzáteszi, korábban is tervezték, hogy kipróbálják ezt a sportágat, jelen helyzetben azonban kihagyhatatlan lehetőségként tekintettek a januári kezdő lovaglóórákra.

– Nekünk a lovaglás igazi családi program, és bár még csak egy hónapja kezdtük, hatalmas lelkesedéssel megyünk minden héten az órára, olyannyira, hogy legutóbb szakadó esőben zajlott a foglalkozás, de a kislányom rendíthetetlenül végigcsinálta. A lovardában maximálisan biztonságban érezzük magunkat. Végig szabadtéren vagyunk, teljesen elkülönítve, tehát hiába zajlik foglalkozás több karámban egyidejűleg, gyakorlatilag nincs fertőzésveszély. Az órákon egy oktató és egy tanuló van jelen, na meg a ló. A szülők a karámon kívülről figyelhetik csemetéjüket, vagy az autó melegéből, kicsit távolabbról. A gyerekek a saját ruhájukat viselik, az egyetlen felület, amin megtapadhatnak a kórokozók, az a biztonsági mellény, illetve a nyereg és a kantár, de ezeket minden résztvevő előtt és után fertőtlenítik, a kesztyű pedig pluszvédelmet nyújt.

Venni vagy nem venni

Az utóbbi időben nemcsak a lovaglók, hanem a lótartók száma is megnőtt hazánkban, ennek pedig vélhetően az az oka, hogy korábban felreppent egy hír, miszerint Magyarország a lovardákra vonatkozó korlátozások tekintetében is követni fogja Nyugat-Európa több országát, ahol a létesítmények látogatását kizárólag a lótulajdonosoknak engedélyezik. Itthon végül nem került sor erre a szigorításra, a lótulajdonosok száma azonban ugrásszerűen megnőtt.

Magyarországon a leggyakoribb a bértartás, ennek ára lovardánként változik: a legolcsóbb helyen 35-40 ezer forintot, máshol akár 80-90 ezret is fizethetünk havonta a szolgáltatásért cserébe. Noha a kezdő lovasok többségének fejében szinte a kezdet kezdetén megfordul a saját ló gondolata, Kovács Botond, a Kincsem Park állatjóléti menedzsere figyelmeztet, ha valaki lovat akar venni, tudnia kell, hogy nem a vásárlás, hanem a tartás lesz az igazi anyagi próbatétel: egy átlagos hobbiló egy év alatt „megeszi” a saját vételárát, akkor is, ha a kötelező vizsgálatokon kívül nem kell orvoshoz vinni. Ha valaki versenylóban gondolkozik, mélyen a pénztárcájába kell nyúlnia, főleg akkor, ha a kiszemelt állat apja és anyja is sikeres sportló. Az árat ezenkívül persze sok minden befolyásolja még: a fajta, a kor, a képzettség mind-mind meghatározó tényező.

Aki nem versenyezni szeretne, csupán a kikapcsolódáshoz keres négylábú társat, annak hobbiló való. A kérdésre, hogy ördögtől való ötlet-e az online piactérről vásárolni, ahol már 150 ezer forintért is kapunk ilyet hátast, Kovács Botond azt mondja, egyáltalán nem, azonban mielőtt pénzt adunk az állatért, mindenképp győződjünk meg róla személyesen, hogy mit is kínálnak pontosan. Az állatjóléti menedzser hozzáteszi, ha saját magának vásárolna hobbilovat, biztosan tenyésztőhöz fordulna, és bár könnyen meglehet, hogy egy ilyen állat akár egymillió forintot is kóstál, biztosan azt kapná, amire számít, nem érnék később kellemetlen meglepetések. Aki lovat tartani nem, de lovagolni szeretne, annak csak ki kell választania egyet a több ezer hazai lovarda közül. Egy lovasoktatáson való részvételre jogosító tízalkalmas bérlet átlagosan 20-25 ezer forintba kerül, a futószáras oktatás és a lovastorna 3000-4000 forint, a tereplovaglás 4-5 ezer, egy egész napos túralovaglásért pedig körülbelül 15 ezer forintot kérnek.