Fotó: MTI (archív, szerk.)
Hirdetés

A kétszeres Európa-bajnok játékos hatodik kiemeltként csak a harmadik fordulóban kapcsolódott be a küzdelmekbe, és azzal a fehérorosz Nagyezsda Bogdanovával csapott össze, aki korábban – Pavel Platonovval – a Szudi Ádám, Pergel Szandra vegyes párost búcsúztatta.

A világranglistán 30., 34 éves magyar gyógytapaszokkal a jobb karján állt asztalhoz, és nem kezdett jól a nála 15 esztendővel fiatalabb rivális (96.) ellen. Bogdanova 7-3-ra is vezetett az első szettben, innentől kezdve azonban csak Póta csinált pontot, így szettelőnybe került. Mint később kiderült, ez volt a legszorosabb játszma, a folytatásban már végig érvényesült a két játékos közötti tudásbeli különbség. A második, harmadik és negyedik felvonást egyformán 11-6-ra hozta a magyar asztaliteniszező, aki így magabiztosan lépett tovább a nyolcaddöntőbe.

„Még nem játszottam ezzel a lánnyal, de többen is figyelmeztettek, hogy legyek óvatos, mert nagyon tehetséges, nem lesz könnyű dolgom” – mondta az MTI-nek Póta Georgina. „Az első meccsemet játszottam itt Minszkben, így az első szett elment arra, hogy szokjam a termet, és feltérképezzem az ellenfelemet. Utána azonban már nem volt gond, próbáltam variálni az adogatás-fogadásaimat, s ez bejött.”

A tapaszról a karján elárulta: a közelmúltbeli, hongkongi versenyen influenzás lett, magas lázzal küszködött, és mivel emiatt másfél hétig az ágyat nyomta és nem tudott edzeni, az újrakezdés valószínűleg megviselte a kezét. De hozzátette: a fájdalom igazán nem zavarja a játékban, és reméli, hogy hamarosan teljes értékű lesz.

Póta hétfőn folytatja szereplését egyesben, nyolcaddöntős ellenfele a szlovák Barbora Balazova és a svéd Linda Bergström párharcának továbbjutója lesz.

A magyarok Pótán kívül még a női csapatversenyben lesznek érdekeltek Minszkben. A Póta, Pergel és Madarász Dóra alkotta együttes harmadik kiemeltként csütörtökön, a legjobb nyolc között kezd, az ellenfele még nem ismert.

A sportági versenyeket a minszki Olimpiai Tenisz Központban kialakított helyszínen rendezik.

Eredmények:
női egyes, 3. forduló (a 16 közé jutásért):
Póta Georgina-Nagyezsda Bogdanova (fehérorosz) 4-0 (9, 6, 6 6)

korábban:
vegyes páros, 1. forduló (a 8 közé jutásért):
Pavel Platonov, Nagyezsda Bogdanova (fehérorosz)-Szudi Ádám, Pergel Szandra 3-0 (8, 8, 6)

Asztaliteniszben a férfi és a női egyéni verseny dobogósai (3-3), illetve a női és a férfi csapatverseny, valamint a vegyes páros aranyérmesei kvótát szereznek a jövő nyári tokiói olimpiára.