Bevetette az atombombát a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB), amikor a korábbi doppingvádak miatt kizárta Oroszországot a jövő évi téli olimpiáról. Orosz sportolók akkor indulhatnak majd, ha bizonyítottan tiszták, ám így is csak a semleges, olimpiai zászló alatt. Putyin elnök összehangolt és politikailag motivált döntésnek nevezte a NOB lépését, de Oroszország nem fogja bojkottálni az ötkarikás játékokat.


Fotó: ShutterStock.com, illusztráció

A NOB múlt hét keddjén azt a döntést hozta, hogy a példátlan és szisztematikus doppingolás vádjára hivatkozva kizárja Oroszországot a jövő évi téli olimpiáról. Ezzel együtt azok a versenyzők, akik bizonyítottan tiszták, nem sértették meg korábban a doppingszabályzatot, és részt vesznek a számukra előírt ellenőrzéseken, azok kvótát szerezhetnek, és a semleges olimpiai zászló alatt utazhatnak Phjongcshangba, győzelmük esetén pedig az olimpiai himnuszt játsszák le. 

Egyúttal a NOB azonnali hatállyal felfüggesztette az Orosz Olimpiai Bizottság (OKR) és a bizottságot vezető Alekszandr Zsukov NOB-tagságát, és az összes olimpiai rendezvényről kitiltotta Vitalij Mutko volt orosz sportminisztert, aki nem mellékesen a futballszövetség jelenlegi elnöke, így a jövő évi világbajnokság főszervezője. Ráadásul az OKR-nek tizenötmillió dollárt kell fizetnie a NOB-nak a vizsgálatokért.

Vlagyimir Putyin orosz elnök a találgatásokra válaszul már szerdán bejelentette, nem bojkottálják az olimpiát, és nem akadályozzák meg azoknak a sportolóknak az indulását, akik elvileg szerepelhetnek a játékokon. 

Ugyanakkor szóvá tette, hogy úgy látja, egy teljesen összehangolt és politikailag motivált döntést hozott a NOB. 

„Ezt látjuk. Számomra nincs kétség ezzel kapcsolatban” – tette hozzá. 

Az elnök arról is beszélt, hogy soha nem utasította tisztviselőit a 2014-es szocsi téli olimpia eredményeinek manipulálására.

Az ítéletet a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) által megbízott kanadai jogászprofesszor, Richard McLaren vezette független vizsgálóbizottság jelentése alapján hozták, amelyben az áll, hogy az oroszok államilag támogatott, rendszerszintű doppingolást folytattak. 
A NOB az elmúlt hónapban több mint húsz orosz versenyzőt – bobost, szkeletonost, sífutót, gyorskorcsolyázót és sílövőt – tiltott el örökre, és semmisítette meg szocsi eredményeiket doppingvétség miatt. Három éve az oroszok 33 érmet szereztek, de 11-től már megfosztották őket.

Oroszország ennek dacára sem döntött az olimpia bojkottja mellett, bár Putyin elnök feltette a kérdést, azok az orosz sportolók, akik versenyezhetnek Phjongcshangban, miért nem tehetik ezt meg az orosz zászló alatt. 

Az ítélet kihirdetése előtt Dmitrij Peskov, a Kreml szóvivője azt nyilatkozta: „Meg akarjuk védeni a versenyzőink érdekeit. Oroszország továbbra is elkötelezett az olimpiai eszme mellett, és megőrzi kötelékeit a NOB-bal. Ezeken a kötelékeken keresztül pedig megoldhatók a felmerült problémák”.

Viktor An, a rövidpályás gyorskorcsolyázás hatszoros olimpiai bajnoka szerdán, az orosz sportolók közül elsőként már be is jelentette, hogy semleges zászló alatt is indulna a jövő évi téli olimpián.

A szerdán közölt sajtónyilatkozatok ugyanakkor azt mutatják, hogy az orosz élsportólók és vezetők között nincs egyetértés arról, hogy a nemzeti büszkeséget kell-e előnyben részesíteni. 

A többség osztja Putyin elnök véleményét, miszerint a NOB döntése politikai idíttatású volt. 

A Novaja Gazeta című független lap azonban arra hívja fel a figyelmet: a kormányzati szereplők szájából többször is elhangzott már, hogy megengedhetetlen semleges zászló alatt elindulni, ugyanis ez egyet jelentene a gyengeség megnyilvánulásával, a megaláztatásba való belenyugvással és a vádak elismerésével, amelyeket az orosz fél jogellenesnek, valamint az általánosan elfogadott jogi és etikai normákkal ellentétesnek tart. A cikk írója úgy véli, hogy azokat, akik szembe kívánnak menni az árral, „árulókként” fogják megbélyegezni. 

A sportlapok többsége az Oroszországot ért megaláztatást emelte ki kommentárjaiban, míg a politikai újságok arra mutattak rá, hogy az éppen orosz elnökválasztás előtt történt a bejelentés.

Kovács Dániel