Fotó: MTI, archív
Fotó: MTI (archív)
Hirdetés

A 40 éves világ- és Európa-bajnok komáromi sportoló a 60 lövéses alapversenyből jó teljesítménnyel a nyolcadik helyen jutott be a fináléba, melyben tiszta lappal indult a nyolc puskás, akik között Sidivel együtt öten szálltak harcba egy tokiói helyért.

Az alapverseny helyszíne zsúfolt és levegőtlen volt, de a lövőkomplexum második emeletén kialakított döntős pályán sem a legideálisabb körülmények várták a puskásokat. A teremben nagy volt a meleg, viszont legalább a versenyzőknek volt szabad helyük.

A finálé két ötös sorozattal indult, melyet Sidi nem kezdett jól, az egész mezőnyben ő lőtt legelőször, s csak 9,7 körös találatot ért el. A folytatásban ugyanakkor már remekül ment az olimpiai ötödik magyarnak, aki az első sorozat maradék négy lövését 10,5-ös, majd a második széria öt kísérletét 10,6-os átlaggal zárta, ezzel a negyedik helyről várta a folytatást.

Innentől egy-egy lövést adtak le a versenyzők, és minden második sorozat után – először a 12. lövést követően – a leghátul álló búcsúzott. Sidi Péter 11. lövése kiválóan sikerült (10,8 kör), 12.-je viszont nem volt jó (9,3), ám így is tartotta negyedik helyét, 16 lövés után pedig harmadik volt. A verseny végig nagyon szorosan alakult, tizedek választották el a puskásokat, és sorozatról sorozatra változott az állás. Sidi előtt a négy kvótáért küzdő riválisból három már kiesett, amikor következett a 19. és 20. lövés, a magyar pedig két gyengébb tizest (10,2 kör, 10,0) ért el, így két tizeddel leszorult a negyedik helyre és – egy lépéssel az éremszerzés előtt – 207,6 körrel búcsúzott.

Az olimpiai kvótát és az aranyérmet az izraeli Sergey Richter szerezte meg.

„Sajnos nem igazán volt szerencsém, márpedig arra is szükség van ilyenkor. Richter például a végén már akkor is nagyot lőtt, amikor úgy mozgott a csöve, mint egy habverő, ezen már ő is csak mosolygott” – nyilatkozta az MTI-nek Sidi. – „Sajnálom, negyediknek lenni mindig a legrosszabb döntőben, a kvóta miatt viszont nem aggódom. A világranglistáról is lehet tokiói helyet szerezni, és most csak olyanok állnak előttem, akiknek már van. Persze legjobb lenne egy aranyéremmel elnyerni.”

A hétfői versenynapon a már kvótás Péni István 15. lett ugyanebben a számban, míg női légpuskában Horváth Lea a 14. helyen végzett.

Az EJ-n – melyen minden egyéni olimpiai számban egy-egy tokiói hely talál gazdára – kedden Péni és Horváth az 50 méteres fekvő vegyescsapat-versenyben szerepel, majd szerdán Sidi és Péni, csütörtökön pedig Horváth a kisöbű szabadpuska összetett számában lesz érdekelt. Kedden a női sportpisztolyosok pontlövészetével megkezdi szereplését Csonka Zsófia is, aki mellett a szintén tokiói induló Major Veronika is lőállásba lép.