Fotó: MTI/Czagány Balázs
Hirdetés

Bíró Attila együttese a keddi negyeddöntőben magabiztos játékkal, 16-3-ra győzte le a franciákat.

A magyar csapat a csütörtöki elődöntőben a világbajnoki ezüstérmes, s az európai csapatok közül egyedüliként már olimpiai induló spanyol gárdával találkozik.

A kvalifikációs kontinensviadalon egyetlen tokiói kvóta talál gazdára.

Abszolút favoritként várta a negyeddöntőt a tornán százszázalékos magyar csapat, ugyanis a korábbi Eb-ken mind a hét mérkőzését megnyerte a franciák ellen, köztük a négy évvel ezelőtt Belgrádban, ugyancsak a nyolc között megrendezett összecsapást (18-6).

A magyarok rendkívül összeszedetten kezdték a találkozót, a franciáknak erőn felüli teljesítmény kellett ahhoz is, hogy tiszta lövőhelyzetet dolgozzanak ki, Kasó Orsolyának rengeteg blokk segített. A házigazdák a nyitónegyedben három gólt szerző Keszthelyi Rita vezetésével 5-2-es előnyre tettek szert.

A hazai védekezés a folytatásban is rendben volt, elöl viszont becsúszott egy-két kapkodásból adódó hiba, de ez is bőven belefért, a nagyszünetben 8-3-at mutatott az eredményjelző. A fordulást követően még inkább „kinyílt az olló”, a kapuban Kasót váltó Gangl Edinát nem tudták megoldhatatlan feladat elé állítani a franciák, akikre az utolsó nyolc perc előtt tizet számolt a közönség (13-3).

A negyedik negyedben közel hat és fél percen keresztül nem született gól, ekkor Parkes Rebecca, majd Keszthelyi tett arról, hogy ez a játékrész is biztosan a magyaroké legyen. A 16-3-as végeredményt Máté Zsuzsanna állította be, a házigazdák pedig a meccs második felét kapott gól nélkül hozták le.

„Ezért küzdöttünk a múlt heti két csoportrangadón, így most ezt a találkozót minden görcs és gátlás nélkül tudtuk hozni. Az volt a célunk, hogy kevesebb gólt kapjunk, mint a dunaújvárosi felkészülési tornán, akkor ötöt, most három gólt lőttek. A támadójátékunk pedig attraktív volt, egy jó felkészülés volt ez a csütörtöki mérkőzésre” – nyilatkozta Bíró Attila szövetségi kapitány, aki szerint a spanyolok ellen a kulcskérdés a centerek levédekezése lesz. Hozzátette, a franciák játékstílusában is szerepel az a kétcenteres játékelem, amit a spanyolok is előszeretettel alkalmaznak, így kicsit most ez ellen is tudtak gyakorolni.

A spanyolokkal a tavalyi világbajnokságon is az elődöntőben találkozott a magyar csapat, akkor többek között a kapusposzton dőlt el a találkozó (16-10) a rivális javára. A szövetségi kapitány most két remek formában lévő hálóőrrel számolhat, mint azt az MTI-nek elmondta, a fejében már megvan, ki kezd az elődöntőben.

Gangl Edina a szerbek ellen és most sem kapott gólt, véleménye szerint az elmúlt időszakban összeállt a csapat védekezése, ez pedig kulcskérdés lesz a spanyolok elleni elődöntőben. Ahogyan fogalmazott: körülbelül nyolc gólon kellene tartani a spanyolokat a győzelemhez.

Úgy tűnt, Vályi Vandát a harmadik negyedben ápolni kellett, de mint elmondta, mindössze arról volt szó, hogy a kontaktlencséje félrecsúszott. A mérkőzéssel kapcsolatban úgy vélekedett: az első két negyed után gyakorlatilag felőrölték riválisukat, a védelem pedig továbbra is hibátlanul teljesít.