Fotó: MTI/Illyés Tibor
Ferencvárosi szurkolók a labdarúgó OTP Bank Liga 29. fordulójában játszott Ferencvárosi TC – Újpest FC mérkőzésen a Groupama Arénában 2022. április 24-én
Hirdetés

Négy fordulóval a szezon zárása előtt a zöld-fehéreknek 62 pontjuk van, a második Kisvárdának és a harmadik Puskás Akadémiának pedig 49. Egy évvel ezelőtt szintén az Újpest elleni hazai győzelemmel biztosította be aranyérmet a Ferencváros.

Az FTC története során 33. alkalommal nyerte meg a magyar bajnokságot, és sorozatban negyedszer végez az élen.

Korai újpesti gól adta meg a szurkolóknak köszönhetően amúgy is jó hangulatú, teltházas találkozó alapját. Vendégkontra végén Esiti szabálytalankodott Beridzével büntetőt érően, amelyet a 6. percben Zivzivadze váltott gólra. Utóbbi kilencedik újpesti bajnoki meccsén tizedszer volt eredményes. A folytatásra maradt a nagy küzdelem, amelyben meddő fölénybe került a házigazda a saját térfelére visszazáró Újpesttel szemben. A 18. percben aztán egyenlített a Ferencváros: Boli centerezését a túloldalon üresen helyezkedő Tokmac Nguen lőtte a kapuba. Kijött a szorításból az Újpest, amely a szünet előtt már a kezdeményezést is átvette, de hiába akadtak lehetőségei, az újabb gólt a hazaiak szerezték. A 39. percben Pászka gurította visszafelé a labdát, amelyet Vécsei helyezett laposan a bal sarokba.

Fotó: Bándy Péter/Demokrata

A szünet után is élvezetes, nyílt maradt a játék, amelyben már Dibusznak, majd Banainak is akadt védenivalója, utóbbinak több is. A hajrához közeledve a kapuk egyre kevésbé forogtak veszélyben, és az iram is csökkent. Az Újpest próbált támadni, de sok hiba csúszott a játékába. A 95. percben Dibusz rosszul mozdult ki a kapujából, és pechesen ért a labdához, ezt kihasználva Croizet lőtt a hazai kapuba. Karakó játékvezető viszont a videóvisszajátszást követően kifelé ítélt szabadrúgást, mert az újpesti támadó kezét is érintette a labda. Így a végén ünnepelhetett a 20 ezres Fradi-közönség

A két patinás fővárosi együttes 236. bajnoki találkozóját vívta egymással, az FTC 112. győzelmét aratta, 62 döntetlen és 61 újpesti siker mellett. A Ferencváros az Újpest elleni legutóbbi 19 bajnoki összecsapásán veretlen immár, öt döntetlen mellett 14-szer nyert, sorozatban tizedszer.

OTP Bank Liga, 29. forduló:

Ferencváros–Újpest FC 2-1 (2-1)

FTC: Dibusz – Somália (S. Mmaee, a szünetben), Blazic, Kovacevic, Pászka – Vécsei (Loncar, 63.), Laidouni (Besic 90.), Esiti – Zachariassen (Auzqui, 71.), Boli, Tokmac
Vezetőedző: Sztanyiszlav Csercseszov

Újpest: Banai – Kastrati, Koutroumpis, Csongvai, Antonov – Onovo, Boumal (Katona, 83.) – Croizet, Bjelos (Mitrovic, 73.), Beridze – Zivzivadze
Vezetőedző: Miroslav Kruscic

Gólok: Tokmac (19.), Vécsei (39.), illetve Zivzivadze (6.)


A 33. alkalommal bajnok Ferencvárosi TC portréja:

FERENCVÁROS:

alapítva: 1899
színe: zöld-fehér
stadion: Groupama Aréna (átadás: 2014, jelenlegi befogadóképesség: 23 700 fő)
élvonalbeli tagsága: 117 idény (először 1901-ben szerepelt az élvonalban, tagsága a 2009/10-es szezon óta folyamatos)

Legnagyobb hazai sikerei:
bajnoki aranyérmes: 33 (1903, 1905, 1907, 1909, 1910, 1911, 1912, 1913, 1926, 1927, 1928, 1932, 1934, 1938, 1940, 1941, 1949, 1963, 1964, 1967, 1968, 1976, 1981, 1992, 1995, 1996, 2001, 2004, 2016, 2019, 2020, 2021, 2022)
Magyar Kupa-győztes: 23 (1913, 1922, 1927, 1928, 1933, 1935, 1942, 1943, 1944, 1958, 1972, 1974, 1976, 1978, 1991, 1993, 1994, 1995, 2003, 2004, 2015, 2016, 2017)
Szuperkupa-győztes: 6 (1993, 1994, 1995, 2004, 2015, 2016)
Ligakupa-győztes: 2 (2013, 2015)
Legnagyobb nemzetközi sikerei:
Vásárvárosok Kupája-győztes: 1965
KEK-döntős: 1975

Jelenlegi kerete (a klub honlapja alapján):
kapusok:
Bogdán Ádám, Dibusz Dénes, Szécsi Gergő
védők:
Samy Mmaee (marokkói), Adnan Kovacevic (bosnyák), Eldar Civic (bosnyák), Botka Endre, Pászka Lóránd, Miha Blazic (szlovén), Henry Wingo (amerikai), Lasa Dvali (georgiai), Csontos Dominik
középpályások:
Muhamed Besic (bosnyák), Wergiton Somália (brazil), Anderson Esiti (nigériai), Kristoffer Zachariassen (norvég), Sigér Dávid, Vécsei Bálint, Robert Mak (szlovák), Marko Marin (német), Stjepan Loncar (bosnyák), Zeljko Gavric (bosnyák), Aissa Laidouni (francia)
csatárok:
Ryan Mmaee (marokkói), Tokmac Chol Nguen (norvég), Olekszandr Zubkov (ukrán), Fortune Bassey (nigériai), Giorgi Haraisvili (georgiai), Carlos Auzqui (argentin), José Marcos Marquinhos (brazil), Franck Boli (elefántcsontparti), Roko Baturina (horvát)
vezetőedző (2021. december 20. óta):
Sztanyiszlav Csercseszov (orosz)

Korábban írtuk