Fotó: MTI/Kovács Tamás
Szalai Ádámot ápolják a koronavírus-járvány miatt 2021-re halasztott 2020-as labdarúgó Európa-bajnokság F csoportjának második fordulójában játszott Magyarország – Franciaország mérkõzésen a Puskás Arénában 2021. június 19-én.
Hirdetés

Szalai Ádámot szombaton, a franciák ellen 1-1-re végződött csoportmérkőzés 26. percében – még gól nélküli állásnál – kellett kényszerűségből lecserélni, mert szédült. A támadóról – aki a mérkőzés korábbi időszakában egy ütést kapott a fejére – Szabó Gergő, a válogatott sajtófőnöke az M4 Sport érdeklődésére elmondta: délután, illetve kora este alapos vizsgálatokon esett át, amelyek negatív eredményt mutattak nála, így a támadó csatlakozott társaihoz, és késő este ugyan, de visszatért a válogatott központjába, Telkibe.

„Remélhetőleg a szakmai stáb rendelkezésre tud majd állni a németek elleni találkozón” – mondta a nemzeti együttes egyik alapemberéről. Hozzátette: már vasárnap reggel is beszélt Szalai Ádámmal, aki jól tudott aludni, nincsenek panaszai, és amennyire lehetséges, kipihente magát.

Marco Rossi szövetségi kapitány csapata két mérkőzés után 1 ponttal az F csoport utolsó helyén áll, de még van továbbjutási esélye. Az együttes a csoport zárófordulójában szerdán, Münchenben, a szintén társrendező németek vendégeként lép pályára.

A Mainz játékosa 11 éves felnőtt karrierje során csak német klubokban játszott, és madridi időszaka előtt három évig a Stuttgart utánpótlásközpontjában nevelkedett.

Korábban írtuk