Szappanos Péter a kupagyőzelem után: ezért megérte hazaugrani

A paksi öltözőben már dübörgött a zene, a legtöbb játékos már bent ünnepelt, de a döntő legjobbja szinte utolsóként érkezett az újságírói zónába. Szappanos Pétert két kislánya kísérte. A kapus türelmesen, hosszan válaszolt a kérdésekre, bár a kisebbik gyermek folyamatosan húzogatta a nadrágját, figyelmet követelve.

A finálét hullámvasútként élte meg. A vezetést csapata szerezte meg, de a hosszabbítás utolsó perceiben kiegyenlített a Ferencváros. Az extra játékrész nem hozott találatot, a szétlövés döntött. Szappanos elárulta, a tizenegyeseknél magabiztosan állt oda, mert korábban hozott egy döntést.

– A 93. percig bizakodtam benne, hogy meg tudjuk tartani a győzelmet, nem nagyon éreztem olyan átütő erőt a Ferencváros játékában, mint az elmúlt időszakban, amikor egymás ellen játszottunk és általában 6-7 védéssel végeztem a mérkőzéseken. Most sokkal több dolgom volt a levegőben beadásoknál. Hidegzuhanyként ért minket az egyenlítő gól. Szoktuk elemezni a büntetőrúgókat, már jó pár nappal ezelőtt eldöntöttem, Pesics esetében hogyan védem, mert nála észre lehet venni egy szokást. Biztos voltam benne, hogy középre rúgja.

Az öltözőből közben kiszólt egy hang: „DJ Szappanos, rád várunk!” Ezért a kérdéssort rövidre zárja.

– Elég értékes számomra ez a győzelem. Nekem ebben a szezonban minden volt, mint a búcsúban. Rövid, tömör válasszal: ezért megérte hazaugrani. Nem gondoltam volna, amikor január 31-én jöttem haza a repülőgéppel, a családdal és tizenhét csomaggal, hogy idén győzelmet tudunk ünnepelni…

Szappanos tavaly is kupagyőzelmet ünnepelhetett a Puskás Arénában és ugyancsak a Ferencváros ellen. Utána nyáron, a Szaúd-Arábiai labdarúgó-bajnokság élvonalában szereplő Al-Fateh kivásárolta szerződéséből. Tizenhét mérkőzésen védte a szaúdi csapat kapuját. Mivel az ottani szabályok szerint maximum tíz légióst lehet szerződtetni, a téli átigazolás utolsó napján – mivel a létszám meghaladta az előírtat – Szappanos kölcsönadása mellett döntöttek. A magyar hálóőr visszatért klubjához.

Az öltözőből ismét visszatért az újságírói zónába, ahol külön-külön is válaszolt az újságírói kérdésekre, így a Demokratáéra is. Amikor arról érdeklődtünk, hogy címvédőként kupagyőzelmet aratni, a döntő legjobb játékosaként sorsdöntő büntetőket hárítva, arra a hab a tortán cseresznyével hasonlat tökéletesen illik, elmosolyodott és frappánsan válaszolt.

– Az embernek ilyenkor édesebb a győzelem, ha egyénileg is hozzá tud valamennyire tenni. Örülök annak, hogy a társak is bíztak bennem. A tizenegyeseknél mondogatták: nyugi, megoldod! Azért én másként látom a kapuból, tehát másként is elsülhetett volna, de így alakult, óriási a boldogság.

Korábban már célzott rá, a szezonban minden megtörtént vele. A januári hazatérésekor nehezen képzelte el, hogy ilyen győzelemben lehet része. Lelkileg megterhelő időszak lehetett mögötte, Szappanos Péter elmondta a legnagyobb nehézséget is.

– Azt mondják, a messziről jött ember azt mond, amit akar, de nekem kint (a szaúdi bajnokságban) is hasonlóan ment a védés. Úgy jöttem haza, hogy vezettem a védésekben a szaúdi ligát, csak ez nem párosult eredménnyel, ami óriási frusztrációt tud okozni egy kapusban. Volt olyan, hogy hét védéssel több gólt is kaptam, azokból a fordulópontokból csapatszinten nem tudtunk jól kijönni. Ami a különbség, hogy itthon biztos voltam benne, ha ilyen védéseket bemutatok és így tudom tartani a csapatot, az akkora pluszt ad a többieknek, amivel végig lehet játszani a mérkőzést, és a végén győztesen tudjuk elhagyni a játékteret. Ez kint nem volt meg, kevesebb sikerélményem volt. Egy sportoló nyilván becsülettel, motiváltan készül, de amikor kiállsz és pofozógép vagy, az meg tudja enni a hétköznapokat – különösen, ha külföldön vagy, egyedül. Amikor hazajöttem, szerencsére már az első meccseken hozzá tudtam tenni a csapat játékához, és azt lehetett látni rajtam, hogy egy felszabadult Szappanos tért haza. Teljesen nyugodt, tiszta fejjel álltam neki minden mérkőzésnek, mert tudtam, igazából hazaérkeztem. A saját környezetembe, a saját házunkba mentünk haza, igazából minden a „régi” volt, és újra tudtam élvezni, hogy egy jó csapat tagja lehetek.

Fél szeme továbbra is lányain, és ha már körülötte rohangálnak, azt is felvetettük, mennyire szembetűnő volt, hogy a díjátadóra a csapattársaival együtt a gyermekeikkel mentek fel a pódiumra, így a gyerekek is testközelből átélhették édesapjuk sikerét. Mint kiderült, Pakson sokszor megfordulnak a legkisebbek az édesapjuk közelében.

– Nálunk minden meccs után tele az öltöző gyerekekkel. Nem véletlen, hogy a legidősebb átlagéletkorral rendelkező csapat vagyunk – ez megmutatkozik a gyerekek számában is. A legjobb érzés egyébként, hogy meccseken velünk vannak, ebben nőnek fel, tudják, miről szól az egész. Valahol ez tölti el az embert a legnagyobb büszkeséggel. Amikor lefújták a kupadöntőt, első dolgom volt, hogy őket keressem. Igazából ez a győzelem is nekik szól, lehet, fel sem tudják még fogni, mekkora dolog, hogy itt ünnepelhetnek. Látom, már cseréltek is a lányaim, hogy kinél van az aranyérem…

Szappanos Péter nem elégszik meg egy éremmel a szezonban, korábbi újságírói kérdésre elmondta, a bajnokságban is dobogón szeretne maradni a Paks együttesével. Két fordulóval a vége előtt harmadik helyen állnak, 55 ponttal.

– Abban bíztam januárban, hogy a bajnokságban lőtávolban tudunk lenni, nem voltunk nagyon leszakadva. Szeretném megtartani a dobogós helyezésünket. Egész évben ott voltunk az elején – egy kisebb megszakítással – csalódott lennék, ha a végén nem sikerülne érmet a nyakunkba akasztani.

Vasárnap a kiesés ellen küzdő Debrecen ellen lépnek pályára, majd hazai pályán, a Kecskemét ellen fejezik be a szezont. Szappanos Péternek 2026-ig szól a szerződése a szaúdi csapattal, még kérdés, hogy marad Pakson kölcsönbe vagy visszamegy.

– Jelen pillanatban annyira jól érezzük magunkat, hogy nem akarunk ezzel foglalkozni, most próbálom elhessegetni magamtól ezeket a gondolatokat.