Fotó: MTI/Czagány Balázs
Hirdetés

A 64-es táblán előbb 15-10-re verte a georgiai Miheil Mardeleisvilit, majd 15-11-re a dél-koreai Kim Jun Hót. A nyolcaddöntőben az idei Európa-bajnokkal, az előző, 2013-as budapesti vb győztesével, az orosz Venjamin Resetnyikovval csapott össze, s mivel továbbra is nagyszerűen vívott, 15-12-re nyert. A negyeddöntőből a világranglista éllovasa, a tavaly ezüstérmes amerikai Eli Dershwitz ugyancsak 15-12-es legyőzésével jutott tovább, ezzel biztossá vált, hogy dobogóra állhat.

A fináléért az iráni Mojtaba Abedinit könnyedén, 15-8-ra múlta felül, így önbizalommal telve készülhetett a fináléra a dél-koreai Oh Szang Uk ellen. Már a bemutatás után felhangzott a „Ria, ria, Hungária” szurkolás, a BOK Csarnok A termének fő lelátói csaknem megteltek az esti programra.

A döntőt Szatmári lendületesen kezdte, szinte nem tudott hibázni, ennek eredményeként 7-2-re elhúzott. Az egyperces szünet 8-4-nél következett, majd újabb közös buzdítás után előbb 8-5-re, azután 9-5-re módosult az állás. Csakhogy a dél-koreai felszívta magát, harcmodort váltott, csökkentette a különbséget, 9-6 után csakhamar 9-11 állt az eredményjelzőn. Szatmári többször tanácstalannak tűnt ekkor, és mint kiderült, nem is tudott már váltani, Oh 15-12-re győzött, ezzel övé lett az aranyérem.

A 26 éves Szatmári a 2017-es győzelme után másodszor lett érmes egyéniben világbajnokságon.

„A közepén jött egy KO vagy hullámvölgy, ahogy egyszer korábban is, de most nem sikerült belőle kilábalni” – értékelt az MTK vívója. – „Fejben ment el a döntő, nem a vívótudáson múlt. Azért nem sikerült nyerni, mert kilenc után nem csináltam több akciót. Sajnálom, hogy nem jött össze a vége.”

Kérdésre válaszolva elismerte, hogy ezzel az eredménnyel tett ugyan egy lépést az olimpia felé, de hangsúlyozta, hogy társaival a csapat kijutásában gondolkodnak.

„Mindenképpen pozitív élményként marad meg bennem ez a világbajnokság, tudok örülni az ezüstnek is. Ha reggel felajánlják, elfogadtam volna” – nyilatkozott mosolyogva. Hozzátette, nagyon örül, hogy a közönség a második helyért is hálás volt neki.

Edzője, Gárdos Gábor szerint Szatmári a hétfői selejtezőben még feszült volt, de azon valahogy túljutott.

„Nehéz egy hazai vb-n vívni, de láttam, rajta, hogy ma menet közben feloldódik. Erős ága volt, egyre nehezebb asszók következtek. Jól vívott, szép tusokat adott végig. A döntő is a kezében volt, a pást közepén jól fogta ellenfelét, de kilencnél a dél-koreai stílust váltott, Andrisnak ezután jobban meg kellett volna mozgatnia őt. Ezzel együtt örülünk az ezüstnek is” – elemzett a tréner.

Hozzátette: egy mester nem okoskodhat bele abba, mi történik a páston.

„Ez szellemi sport, a versenyzőre van bízva, mit csinál. Én maximálisan megbízom benne, és a szünetekben is inkább beszélgetni szoktunk” – mondta.