Az olimpiai bajnok az M1 Ma este című adásában elmondta, hogy nagyon örül annak a szeretetcunaminak, ami körülveszi őket, amióta hazatértek a japán fővárosból.

Hirdetés

– Irtó jó ránézni az aranyéremre – összegezte érzéseit.

A versenyző felidézte, hogy pályafutása vége felé „állt össze” minden, hiszen világbajnok 2019-ben lett, az olimpiát pedig 34 évesen hódította el. Az első címét, még pályafutása elején nyerte, 2006-ban lett Európa-bajnok.

Az interjút IDE KATTINTVA a Híradó honlapján nézhetik meg.

Korábban írtuk