Fotó: MTI/Vajda János
Hirdetés

Korábban 58 alkalommal találkozott a két csapat, s jelentős volt a lengyel fölény: 32 sikerük és hat döntetlen mellett húsz alkalommal nyertek a magyarok. Legutóbb tavaly a budapesti világbajnokságon 3-2-re győzött Jarmo Tolvanen szövetségi kapitány együttese.

A magyar együttes pénteken a Tüskecsarnokban a vb-címvédő svédek elleni találkozóval indította a felkészülést, s szoros mérkőzésen 4-3-ra kapott ki a skandinávoktól.

Ezúttal tapogatózó játékkal indult az összecsapás, majd fokozatosan fölénybe került a magyar válogatott – 13, illetve hét volt a kapura lövések száma az első húsz percben -, ám gólt nem láthatott az 1107 fős közönség.

A második harmadban is többnyire a hazaiak voltak aktívabbak, s némileg váratlanul született meg a lengyelek vezető találata: Mateusz Michalski vette be Rajna Miklós kapuját.

A szünetben ocsúdott a kapott gól okozta sokkból a házigazda, amely a záró felvonás elején emberelőnybe került, s – a magyarok legjobbjának választott – Stipsicz Bence egyenlített. Ezt követően sorra jöttek a magyar lehetőségek. A hajrához érkezve magasabb lett a játék irama, a lengyelek kapuvassal vétették észre magukat, míg az utolsó öt percben kétszer is emberelőnybe került a magyar gárda, amely szintén vasig jutott.

Következett az ötperces hosszabbítás három a három ellen, s bár mindkét csapat dolgozott ki helyzetet, a lengyelek pedig fórból is próbálkozhattak, döntés nem született.

A szétlövésben a lengyelek nem tudtak túljárni Rajna eszén – három védése mellett egy kapuvasig jutottak -, míg magyar részről Sofron István és Vas János is eredményes volt.

Pénteken – ugyancsak Miskolcon – ismét a lengyelekkel mérkőzik meg a magyar csapat, majd jövő héten újra Budapesten lesz az edzőtábor: szerdán Szlovéniával játszik a Tüskecsarnokban a válogatott.

Ezután Angliában két A csoportos ellenféllel, az olaszokkal és a britekkel találkozik a felkészülés végén. A világbajnoki keret 24-én utazik el Kazahsztánba, ahol április 29. és május 5. között a házigazda kazah mellett a fehérorosz, a dél-koreai, a szlovén és a litván csapat lesz az ellenfele. Az első két helyezett játszhat majd a 2020-as, svájci elit vb-n, az utolsó pedig kiesik a divízió I/B-be.


Eredmény, felkészülési mérkőzés:
Magyarország-Lengyelország 2-1 (0-0, 0-1, 1-0, 0-0, 1-0) – szétlövéssel
Gólszerzők: Stipsicz (45.), illetve Michalski (38.)