A tárcavezető Aleksander Ceferinnel, az UEFA elnökével egyeztetett, és ezt követően kijelentette, hogy „a futball sava-borsát az adja nemzetközi szinten is, hogy a klubok költségvetésétől, a játékoskeretek minőségétől függetlenül adódhatnak meglepetések”.

Hirdetés

„Ezt a varázst ölte volna meg az a kezdeményezés, amelyet néhány európai topklub Szuperliga néven indított. Egy zárt versenyrendszert hoztak volna létre, amelybe érdem alapján nem lehetett volna bekerülni, csak a pénzügyi mutatók alapján” – tette hozzá.

Emlékeztetett rá, hogy az UEFA fellépett ezzel szemben, így próbálva megőrizni „a jelenlegi európai versenyrendszert, amely lehetőséget biztosít a kisebb országok csapatainak is arra, hogy akár a legnagyobbakkal, a legjobbakkal is összemérjék időről-időre az erejüket”.

Majd hozzátette, hogy az ügyben eljárás indult az Európai Bíróság előtt, s a tárgyalásra július 10. és 12. között fog sor kerülni.

Korábban írtuk

Szijjártó Péter közölte: ezen a kormány képviselője is jelen lesz, ugyanis hazánk beavatkozó félként állást foglalt ebben a perben az UEFA oldalán, és szóban is ki fogja fejteni a magyar álláspontot.

Ezzel kapcsolatban elmondta, hogy a keddi genfi találkozón átadta Ceferinnek a kormány érvelését tartalmazó dokumentációt.

A miniszter végül hangsúlyozta, hogy a magyar nemzet futballnemzet és futballszerető nemzet. „Jóérzés, hogy az elmúlt időszakban már a nemzeti válogatott eredményei is visszaigazolják azt a sok-sok befektetést, beruházást és közös munkát, amelyet a magyar futball fejlesztése érdekében a szakemberek az elmúlt években elvégeztek” – húzta alá.