„Szerintem még fel sem fogtam. Kicsit elkezdtünk most ünnepelni, de szerintem később, a nap folyamán még folytatni fogjuk”

Hirdetés

– nyilatkozott a Spíler TV-nek a magyar válogatott csapatkapitánya azt követően, hogy a Tottenham Hotspur 5-1-es legyőzésével négy fordulóval a zárás előtt biztossá vált csapata végső sikere.

Szoboszlai a Steven Gerrard által is viselt 8-as mezben játszik a Liverpoolban, a klub legendás játékosának soha nem jött össze a bajnoki cím, de a magyar futballista szerint ez nem jelent semmit. „Egy klublegendáról van szó, szerintem tett annyit az egyesületért, hogy legendaként emlékezzenek rá, még akkor is, ha nem sikerült megnyernie a Premier League-et. De ő nyert olyat, amit én még nem, most ez a következő cél” – utalt a Bajnokok Ligájára a magyar játékos.

A 24 éves középpályás azt mondta, jól érezte magát a meccsen, bár rosszul kezdtek, hátrányba kerültek, de a reakció szerinte „extra” volt az egész csapattól. Szoboszlai két gólpasszt is adott.

„A vezetés megszerzése után hazai pályán már nagyon nehéz tőlünk elvenni a győzelmet”

– fogalmazott, hozzátéve, hogy ugyan van egy kis hiányérzete, mert kihagyott egy helyzetet, de amúgy elégedett a meccs kimenetelével. „Nem sokan mondhatják el magukról, hogy Premier League-bajnokok” – mondta. Hangsúlyozta: az volt a célja, hogy ne csak magát és a hozzá közel állókat tegye boldoggá és büszkévé.

Korábban írtuk

„Egész Magyarországnak küldöm ezt a sikert”

– jelentette ki. Szoboszlai Dominik személyében a magyar futballnak először van angol bajnok játékosa. A Liverpool története huszadik bajnoki címével utolérte az örökrangsor élén a Manchester Unitedet. A Vörösök ezt megelőzően 2020-ban diadalmaskodtak a Premier League-ben.